BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Klasszikus hagyományok és pop-art

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Szombatig lehet megtekinteni az Inda Galériában Czene Márta, Kondor Attila és Surman Viktor kiállítását. A kiállítóhely azzal a célkitűzéssel nyílt meg nemrégiben, hogy tehetséges fiatal művészek pályakezdését segítse. A Tradíció adóvevő című tárlaton szereplő három művész a klaszszikus festészet örökségét folytatja, természetesen a huszonegyedik században is aktuális módon.

Szintén e hét végéig tart nyitva a Memoart Galéria évnyitó kiállítása, ahol az amerikai pop-art művész, Keith Haring és a magyar származású, de sokáig Londonban, New Yorkban és Genfben élő Havadtőy Sámuel munkáit lehet látni. Havadtőy a csipkére festett aranyszínű képeivel az amerikai művésszel való barátságának állít emléket, a fiatalon elhunyt Haringtől pedig nyomatok láthatók. A galéria következő kiállítása Kelemen Károly munkáiból válogat.

Ugyancsak a pop-arthoz kötődik az acb Galéria Pop, tárgyak satöbbi című tárlata, amely március másodikáig látogatható. A kiállítás egyben kísérlet is, amely – a rendezők szándéka szerint – a mindennapi tárgykultúrával kapcsolatos kérdéseket vet fel. Mostanában több kiállítás foglalkozott olyan kérdésekkel, hogyan viszonyulunk a minket körülvevő tárgyakhoz, azok mennyire reprezentálják a fogyasztói kultúrát. A művészek személyes környezetében lévő tárgyak pedig azáltal válnak még érdekesebbé, hogy hatnak a művészek munkásságára, direkt vagy indirekt módon beépülnek az alkotásokba. Az Inda Galériához hasonlóan az acb Galéria jelen kiállításával a műtárgypiacon eddig jelen nem lévő fiatalokat segíti. A kiállítók között a tanulmányait még be nem fejező képzőművész, street artos és graffitis is található.

Az Akadémia utcai Raiffeisen Galériában a harmincas éveinek végén járó Herczeg Nándor műveit lehet megtekinteni. A Képzőművészeti Egyetemen tíz éve végzett művész munkáit kettősségek jellemzik: sík- és térbeli megjelenítés, fotóhasználat és digitális képalkotás, illetve hagyományos festői technikák. A kiállítás március 11-ig tart nyitva.

A Vintage Galériában március közepéig két olyan fotóművész alkotásai láthatók, akinek a munkásságát hagyományos fotótechnikák használata jellemzi. Kerekes Gábor archaikus technikákat elevenít fel, és redukált formavilággal kialakított fekete-fehér munkákat hoz létre. Szilágyi Lenke egészen a legutóbbi időkig szintén fekete-fehérben alkotta meg sajátos hangulatú fotóit, de a legutóbbi kiállításain megmutatta, hogy a színes fénykép sem áll távol tőle.

A Deák Erika Galériában február 16-án nyílik meg Bullás József tárlata. Bullás korábban a monokróm festészeti irányhoz tartozott. Képei mára színessé váltak, azonban megtartották nem ábrázoló jellegüket.

A kArton Galériában február 22-étől látható Surányi Miklós kiállítása. A fiatal művész a klasszikus zsánerfestészetből kiindulva fotókat készít elhagyott városi, vagy még inkább városszéli helyszínekről. Az általa kiválasztott, elhagyatott helyszínekre egymást nem ismerő személyeket hív meg, majd fényképet készít róluk. Surányi mindenhol azokat a helyszíneket, tereket, épületeket és embereket fényképezi, amelyek a lehető leghétköznapibbak vagy éppen a legextrémebb módon eltérnek a szokványostól.

A Kogart Házban Haraszty István gyűjteményes kiállítása rendhagyó abban a tekintetben, hogy a művész szobrai, mobiljai és festményei mellett műgyűjteményének egyes darabjait is bemutatja. A gyűjtemény barátságok, munkakapcsolatok során jött létre, s az elmúlt négy évtized kiváló alkotásait foglalja magában.

A 2B Galériában ugyancsak egy gyűjtemény válogatott műveiből nyílt tárlat. A Kassák szellemi környezetéhez tartozó, majd az Európai Iskola létrehozói között számon tartott Pán Imre (eredeti nevén Mezei Imre) kortársainak legjobbjaitól vásárolta grafikáit. Fia ugyanebben a szellemben folytatta a gyűjtemény gyarapítását, így ketten egy olyan műgyűjteményt hoztak létre, amely a képzőművészet keresztmetszetét nyújtja a harmincas évektől kezdve egészen a jelenig. Nem kevesebb mint 58 művész, köztük magyarok és külföldiek grafikáit tekinthetik meg a látogatók.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.