BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar korona Londonban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Magyar vonatkozása is van annak a vendégkiállításnak, amelyet a londoni Tate Britain egyik termében láthatunk egészen 2009. március 1-jéig. A nemrég nyílt kamarakiállítás a brit szimbolizmus egyik legnagyobb alakjának számító Edward Burne-Jones monumentális festményét, az Arthur király álma Avalonban című művet mutatja be néhány kapcsolódó vázlat társaságában. A 2,8-szer 6,5 méteres vásznat most először hozták át Európába azóta, hogy 1963-ban egy Puerto Ricó-i gyűjtő megvásárolta, majd a – most felújítás alatt álló – ponce-i művészeti múzeumnak ajándékozta.

Az 1881-től a művész 1898-ban bekövetkezett haláláig készült festmény Thomas Malory 15. század végi Le Morte d’Arthur című hőskölteményén alapul. E szerint Arthur királyt három királynő a legendás Avalon szigetére vitte azután, hogy halálos sebet kapott; az álomba szenderült hősnek ott kellett megvárnia, hogy felébredjen és ismét csatába induljon. Burne-Jones képén ravatalon fekve látjuk a kerekasztal királyát, egy kolostori kerengőre emlékeztető épület előtt, kelta királynőktől körülvéve. A kiállítás kurátora, Alison Smith az álombeli lét, a világ gondjaitól való visszavonulás allegóriájaként értelmezi a művet, amely egyúttal a művészet világába zárkózó idős festő saját sorsát is megjeleníthette.

A festményen kelta és bizánci stílusú kosztümöket, ékszereket és ornamentikát látunk, míg Arthur fejéhez közel a földre a magyar királyi korona meglehetősen pontos képét festette a művész. Burne-Jones egy 1857-ben kiadott német metszetet használhatott mintául – azt azonban csak találgatni lehet, milyen megfontolásból alakította kelta „kellékké” a bizánci és nyugat-európai zománcképeket egyesítő, az Árpád-kor óta magyar koronázási jelvényként használt ötvöstárgyat. A kiállítás tehát – amellett, hogy végre lehetőséget ad a széles közönségnek a szimbolista remekmű megismerésére – a magyar–brit művészeti kapcsolatok egy eddig a hazai szakmai körökben sem igen ismert részletére is felhívja a figyelmet. TG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.