Nem a funkció a legfontosabb

A nemzetközi festménypiachoz hasonlóan a dizájnaukciókon is egyre szélsőségesebb eredményekkel találkozunk: miközben a kiemelkedő darabok sorra döntik a rekordokat, az alacsonyabb kategória iránt stagnál vagy csökken az érdeklődés. A nagy cégek nyár eleji árverésein az is világossá vált, hogy a művészkörökben sokat támadott bűvszó, a „design-art” továbbra is nagyban segíti a kortárs műtárgyak piacának épülését.

A három nagy angolszász aukciósház – a Christie’s, a Sotheby’s és a Phillips de Pury & Company – júniusban rendezett New York-i dizájnaukciói mindössze hatvan százalék körüli leütési rátával és a várakozásoktól valamelyest elmaradó, cégenként 5–7 millió dollár közötti forgalommal zártak. Ugyanakkor több rekord is megdőlt, és számos kiemelkedő bútor vagy dísztárgy ára jelentősen meghaladta az előzetes várakozásokat. Így például a várt 150–180 ezer helyett kereken 250 ezer dollárért ütötték le a Phillips de Purynél azt a teakfa könyvtári asztalt, amelyet az indiai Pandzsáb tartományban lévő Csandigar egyeteme számára tervezett az 1960-as években Le Corbusier unokatestvére, Pierre Jeanneret svájci építész-dizájner.

Jean-Michel Frank 1920-as évekbeli kovácsoltvas íróasztala a becsült értéksáv felső határának több mint ötszöröséért, 420 ezer dollárért kelt el a Christie’snél, míg a Sotheby’s egy Apple Blossom típusú Tiffany-lámpával állított fel világrekordot (nettó 775 ezer dollár). A bécsi Dorotheum is valamivel több mint 50 százalékos eladási aránnyal zárta nyár eleji dizájnárverését, ám az összforgalom – a néhány ezer, illetve pár tízezer eurós kategóriában mozgó áraknak köszönhetően – jóval egymillió euró alatt maradt.

A csúcsdarabok felsorolásából is látszik: elsősorban a huszadik század első felének, illetve a század közepének klasszikusai érnek el kiemelkedő árakat. Ugyanakkor a kortárs tárgytervezés presztízse is rohamosan nő, részben annak köszönhetően, hogy a festmények a lakberendezési tárgyak árait is felhúzzák. (Persze nagyságrendi különbségek vannak a két kategória között: miközben a csúcsszintű kortárs képeknél megszokottak a több tízmillió dolláros árak, a dizájn esetében legfeljebb százezrekről beszélhetünk.)

A képzőművészeti és a dizájnpiac közötti szinergiákat a kereskedők által előszeretettel emlegetett „design-art” (más írásmóddal DesignArt) fogalom testesíti meg leginkább. Az utóbbi években az ipari tárgytervezésben is közhellyé vált szóösszetétel elsődlegesen a képző- és iparművészet határterületére utal: szoborként felfogott bútordarabokra, fényinstallációnak tekinthető lámpákra és más konceptuális tartalmat megjelenítő használati tárgyakra. Rabih Hage londoni galerista a Financial Times hasábjain egyenesen az új pop-artnak nevezte a Ron Arad, Marc Newson és más sztárok által fémjelzett mozgalmat. A használati tárgyak funkciójától való elszakadásról, egyszerűen egy gyönyörű darab megalkotásának a vágyáról van szó – mondják az irányzat hívei. Sok, elsősorban fiatal vásárlónak vonzó ez a megközelítés: úgy érzik, a design-art révén olyan lakberendezési tárgyakhoz jutnak, amelyek hasonló érzelmi kötődést válthatnak ki, hasonlóan kifejezhetik egyéniségüket, mint mondjuk egy festmény.

Sok művész és tárgytervező elutasítja a használhatatlan bútorok és más feltűnősködő tárgyak – mellesleg a korábbi évtizedekben, évszázadokban sem ismeretlen – divatját. A piac azonban a jelek szerint nem osztja ezeket az aggályokat. Lehet, hogy a design-art mélyebb kulturális tartalmakat nélkülöző, egyszerű kereskedelmi fogás, de annak beválik. Az „érzelmi azonosulás” lehetőségén túl alighanem annak is része van a sikerben, hogy az irányzat alkotói a rendkívül alacsony példányszámokkal is igyekeznek hangsúlyozni kreációik műalkotás jellegét. A New York-i és európai aukcióktól a Design Miami/Baselig és a többi nagy vásárig minden fronton előretör a design-art. A legnevesebb tervezőket ugyanúgy ostromolják a vezető galeristák, mint a festő vagy szobrász sztárokat: Marc Newson például a New York-i Larry Gagosian, Ron Arad a londoni Timothy Taylor galériájában állít ki.

A kortárs dizájnpiac jövője egyébként már csak azért is biztosítottnak látszik, mivel – a régebbi iparművészettel vagy akár a festményekkel ellentétben – nem jelent gondot a színvonalas utánpótlás biztosítása. Nem véletlen, hogy a nagy aukciósházak szisztematikusan építik ezt a szegmensüket, és nagy hangsúlyt helyeznek a dizájn és a képzőművészet közelítésére. Az International Herald Tribune azt jósolja, hogy a dizájnpiac következő sztárterülete az alkalmazott grafika és a digitális tervezés lehet.