BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A díj jelöltjei

A Prima Primissima Díjat ebben az évben már hatodik alkalommal nyerhetik el azok a személyiségek, akik szakmájukban, a tudományos, kulturális, művészeti és sportélet terén kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A jelöltek tíz kategóriában indulnak, mindegyikben hárman versengenek az elsőségért. December 5-én, nagyszabású gála keretében nyújtják át az 50 000 euróval járó Prima Primissima és a 10 000 eurót érő Prima Díjat.

Magyar Irodalom

Csoóri Sándor, Író, költő: Több mint negyven verses- és esszékötet szerzője. Tizenegy filmet írt. Műveit több mint húsz nyelvre fordították le. A Hitel című folyóirat főszerkesztője, a Duna Televízió megálmodója. Munkásságát Herder- és Kossuth-díjjal is elismerték.

Rakovszky Zsuzsa, Műfordító, költő, író: Angol és amerikai szépirodalmat, esszéket fordít. A Jóslatok és határidők, a Fehér-fekete című verseskötet, valamint A kígyó árnyéka és A hullócsillag éve című regény szerzője. Munkásságát Babérkoszorú Díjjal is elismerték.

Réz Pál, Műfordító, szerkesztő, kritikus, irodalomtörténész: 1951–90 között a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője volt. Saint-Simon herceg, Voltaire, Renan, André Gide, Semprún, Sartre műveit fordította. 1989 óta a Holmi főszerkesztője. Munkásságát Széchenyi-díjjal is elismerték.


Magyar színház- és filmművészet

Halász Judit, Színművész, a Vígszínház tagja: Játszott Csehov, Woody Allen, Örkény darabjaiban, számtalan tévéjátékban, közel 40 filmben, köztük a Szerelmesfilmben és az Álmodozások korában. Énekel Micimackóról, Bóbitáról, nagymamáról. Munkásságát Kossuth-díjjal is elismerték.

Makk Károly, A magyar film legendás alakja: Kiemelkedő alkotásai: Liliomfi, Ház a sziklák alatt, Megszállottak, Szerelem, Macskajáték, Egymásra nézve. 2001-ben Szerelem című művét minden idők legjobb száz filmje közé választották. Jelenleg új, mai magyar témájú filmjén dolgozik.

Markó Iván, Világhírű táncművész, koreográfus: A Győri Balett és a Magyar Fesztivál Balett megalapítója. Nevéhez fűződik a Jézus, az ember fia, a Tűzmadár címszerepe. Munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemérem középkeresztjével és Kossuth-díjjal is elismerték.


Magyar képzőművészet

Gross Arnold, Festőművész, grafikus: Klasszikus kompozíciói: Beszélgetések a barátságról, Művészek kertje, Brüsszeli vasárnap, Kertvárosi álom. Az idén száz ismert és nem ismert művet tartalmazó kötete jelent meg. Munkásságát Kossuth-, két alkalommal Munkácsy-díjjal ismerték el.

Gyémánt László, Festőművész: Első kiállítása 1965-ben volt. Legismertebb munkái: Az idő melléktermékei, Blues in the Night, Frank János portréja. Fotózással is foglalkozik, saját fejlesztésű technikája a gyémántográfia. A Magyar Köztársasági Érdemérem kiskeresztjével jutalmazták.

Keleti Éva, Fotóművész: A „sajtóba hozta be a színházat”: Darvas Ivánról, Latinovits Zoltánról, Ruttkai Éváról és más színházi kiválóságokról készített portréi, táncképei tették országosan ismertté. A Magyar Fotóművészek Szövetsége életműdíjasa, érdemes művész.


Magyar tudomány

Freund Tamás, Neurobiológus, akadémikus: Az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének az igazgatója. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Az Európai Idegtudományi Társaságok Szövetségének elnöke. Munkásságát Bolyai- és Széchenyi-díjjal is elismerték.

Kásler Miklós, Onkológus, az orvostudomány kandidátusa: Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár. Számos szakmai szervezetben tölt be vezető szerepet. 11 szakkönyv, 46 könyvrészlet szerzője. A Magyar Köztársasági Érdemrend és a Batthyány-Strattmann-díj tulajdonosa.

Pusztay János, Nyelvész: 1991 óta a Berzsenyi Dániel Főiskola (ma: Nyugat-magyarországi Egyetem) uralisztika tanszékének a vezetője. Harminchat önálló kötetet írt, köztük szótárakat, felsőoktatás- és régiópolitikai, valamint szépirodalmi könyveket. Munkásságát Apáczai-díjjal is elismerték.


Magyar oktatás és köznevelés

Budapesti Városvédő Egyesület: Huszonöt éve dolgozik a főváros értékeinek a megismerésén, megismertetésén, megszerettetésén és megóvásán. Szobrok, emléktáblák, könyvek, kiállítások, megmentett, helyreállított kincseink bizonyítják, hogy az eddig elvégzett munka eredményes volt.

Komoróczy Géza: Történész, orientalista, egyetemi tanár: Az ELTE asszirológiai és hebraisztikai tanszékének, valamint az MTA Judaisztikai Kutatóközpontnak az alapítója. Főbb művei: A sumer irodalom kistükre, Sumer és magyar?, Bezárkózás a nemzeti hagyományba, A zsidó Budapest. Széchenyi-díjas.

Korzenszky Richárd: A tihanyi apátság vezetője: Tíz esztendeig vezette a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumot. A Magyar Katolikus Püspöki Kar iskolai bizottságának elnökhelyettese. A Maradj velünk és az Úton vagyunk című kötet szerzője. Munkásságát Trefort Ágoston-díjjal is elismerték.


Magyar építészet és építőművészet

Callmeyer Ferenc, Építész: 1984 óta a Budapesti Műszaki Egyetem angol nyelvi tagozatának a tanára. Nevéhez fűződik a budapesti Szent Rókus-kápolna műemléki helyreállítása, a püspökladányi víztorony, a lakiteleki Szent István-kápolna tervezése és megépítése. Ybl Miklós-díjas alkotó.

Novák István, Építész: Közel ötvenéves munkássága alatt mintegy kétszáz középületet – számos iskolát, lakóházat, postát és két templomot is – tervezett. Az Ybl- és Európa Nostra-díjas alkotó Szeged, majd Szarvas és Makó főépítésze, több város központjának a megújítója.

Török Ferenc, Építész: A Budapesti Műszaki Egyetemen 45 éven át oktató, majd tanszékvezető egyetemi tanár, neves építészek egész sorának mestere. A magyar templomépítészet meghatározó egyénisége. Tíz temploma és számos középülete épült meg. Kossuth- és Ybl-díjas alkotó.


Magyar sajtó

Bojtár B. Endre, Újságíró: 1991 óta a Magyar Narancs munkatársa, 1999 óta a hetilap főszerkesztője. 1991–96 között a jugoszláviai háborúkban szerzett tapasztalatairól cikkeiben és az MTV-nek készített riportfilmjeiben számolt be. 2007-ben Magyar Pulitzer-emlékdíjjal jutalmazták.

Cselényi László, Szerkesztő, rendező: A romániai Magyar Adás, az MTV, majd a Duna TV munkatársa. 2002–05 között az Uránia igazgatója. Több száz televíziós műsor, riport- és dokumentumfilm, valamint a 72 részes, Európa-díjas Minoritates Mundi sorozat készítője. Négy éve a Duna TV elnöke.

Szegő András, Újságíró: 1970–92 között a Képes Sport munkatársa. 1994 óta a Nők Lapja szerzője. 2003-ban jelent meg Magánybeszélgetések című interjúkötete, amelyben Gobbi Hildával, Egerszegi Krisztinával és Hofi Gézával beszélget. Munkásságát Táncsics Mihály-díjjal is elismerték.


Magyar népművészet és közművelődés

Kemény Henrik, Bábművész: A család mutatványosbódéjában, a Népligetben nőtt fel, hatéves korában lépett először színpadra. Vitéz László, Hakapeszi Maki, Süsü, Furfangos Frigyes életre keltője. Győrben az első vidéki bábszínház egyik alapítója volt. Kossuth-díjas alkotó.

Muzsikás Együttes: A Muzsikás Együttes 35 éve népzenei örökségünk elhivatott követe rangos előadótermekben, CD-ken, táncházakban, iskolai énekórákon. Az idén megkapták a Womex-díjat, a világzene legkiemelkedőbb előadóinak járó nemzetközi elismerést.

Óbudai Népzenei Iskola: Önálló intézményként 1991 óta működik. A Nagyszombat utcában 16 tanár tanítja a magyar népi hangszerjátékot és a népdaléneklést 230 növendéknek. Európa egyetlen ilyen jellegű intézménye. Igazgatója Kobzos Kiss Tamás.


Magyar zeneművészet

Koncz Zsuzsa, Előadóművész: Első nagy sikere a Rohan az idő. Főszereplője az Ezek a fiatalok című filmnek. Eddig 34 albumot jegyez, köztük a Szerelem, a Jelbeszéd, a Kertész leszek, az Ég és föld között. Munkásságát Kossuth-díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrenddel is elismerték.

Melis György, Operaénekes: 1949 óta az Opera magánénekese. Pályafutása alatt elénekelte a legjelentősebb baritonszerepeket, köztük Don Juant, a Falstaffot. Kiemelkedő alakítást nyújtott A sevillai borbélyban, Tiborcként a Bánk bánban. Munkásságát Kossuth-díjjal is elismerték.

Szokolay Sándor, Zeneszerző: 1959–94 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán oktatott. Több operáját külföldön is nagy sikerrel játsszák. Oratóriumokat, baletteket, három szimfóniát, két vonósnégyest írt. Munkásságát Kossuth-díjjal is elismerték.


Magyar sport

Gyarmati Dezső, Minden idők legeredményesebb vízilabdása: 1956-ban a magyar olimpiai csapat forradalmi bizottságának elnöke volt. Játékosként három olimpiai aranyérmet és két Eb-t nyert. Szövetségi kapitányként olimpiát, vb-t, Világ Kupát és két Eb-t is nyert. Aranykor címmel könyvet írt.

MKB Veszprém Kézilabda Klub: Magyarország legsikeresebb férfi-kézilabdaegyesülete 1977-ben alakult meg. Tizenhatszoros magyar bajnok, tizenhétszeres Magyar Kupa-győztes, kétszeres Európa-kupa-győztes, egyszeres EHF Bajnokok Ligája-ezüstérmes. Vezetőedzője Mocsai Lajos.

Polgár Judit, Sakknagymester: Kilencévesen nyerte első nemzetközi versenyét. Több volt világbajnokot legyőzött, köztük Szpasszkijt, Karpovot, Kaszparovot és Topalovot. 1989 óta vezeti a női világranglistát. Hétszer kapta meg a sakk Oscar-díjat. 2001-ben az évszázad sakkozónőjének választották.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.