BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy ágyban a Tizedikkel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A mostani pénzügyi krízis sokaknak okozott már álmatlan éjszakákat.. Sokszor lehet hallani, hogy a részvényárak és az értékelési szintek még sohasem voltak ilyen alacsony szinteken, hogy ez a volatilitás, pánik és gazdasági bizonytalanság precedensjellegű. Ha azonban tanulmányozzuk a múltat, kilenc hasonló időszakot is találunk a nagy gazdasági világválság óta. A kritérium az volt, hogy a P/E ráta, vagyis egy adott részvény árfolyamának és a rá jutó nyereségnek a hányadosa nagyon magas szinten legyen, az S&P 500 index többéves csúcsra emelkedjen és nagymértékben eltávolodjon egyéves mozgóátlagától, s ami szintén nagyon fontos, hogy az adott időszakokban a kincstári hozamok és a vállalati kötvényhozamok egyaránt emelkedő trendben legyenek. Az ilyen csúcspontokat követően a piacok mindig nagymértékű esésnek indultak. Tény azonban, hogy a mostani süllyedés nagyobb mértékű és gyorsabb, mint a korábbiak; ez annak a következménye, hogy tavaly az értékelési szintek nagyon magasak, a piacok rendkívül túlvettek, a várakozások pedig egyértelműen túlzottak voltak. Az idén eddig közel 50 százalékos esést láthattunk a piacon, és a kérdés jelenleg az, meddig tarthat még a zuhanás. Nehéz egyértelmű választ adni a kérdésre, de az látható, hogy a pánik, a napon belüli volatilitás, a kockázati prémiumok már historikus magasságokban vannak, ez a tapasztalatok szerint azt mutatja, hogy a piacok valószínűleg nincsenek már messze a mélypontjuktól. Természetesen további esések még elképzelhetők, de ez nem elsősorban az ideiglenesen csökkenő profitvárakozásoknak, hanem a megnövekedett kockázati prémiumoknak a következménye lesz. A befektetőknek is tisztában kell lenniük azzal, hogy a piacon szignifikáns és váratlan elmozdulások következhetnek be. Nem az a feladatuk, hogy azonosítsák a csúcs- és a mélypontokat, hanem sokkal inkább az, hogy az adott piaci körülményeket figyelembe véve egyéni kockázati étvágyuknak és hozamelvárásuknak megfelelően fektessenek kockázatos eszközökbe. Az igazán nagy befektetők szerint az értéknek mindig ugyanaz a mércéje. Azoknál a cégeknél, amelyeknek jó a mérlegstruktúrájuk és erős versenyképes pozíciójuk van, egy- vagy akár kétévi profit eltűnése sem befolyásolja a vállalat valódi értékét, ugyanis a részvény nem más, mint egy jogosultság egy nagyon hosszú jövőbeli cash flow-ra. Emiatt kell óvakodni a csúcspontok idején a túlzott optimizmustól, éppúgy, mint a mostani körülmények között a túlzott pesszimizmustól.

Ennek megfelelően a pozíciókat csak lassan, fokozatosan érdemes kiépíteni. Nagyon fontos figyelembe venni, hogy a kockázat és a hozam aránya különböző piaci körülmények között eltérő lehet. Az értékelés mellett a piaci mozgás, reakciók figyelembevétele is alapvető eleme egy befektetési döntésnek, hiszen azt mutatják, hogy az emberek mennyire hajlandók a kockázatvállalásra. Mind az értékelés, mind a piaci mozgások lehetnek kedvezők vagy kedvezőtlenek. A legszerencsésebb az, ha mindkét tényező kedvező, mert akkor egyértelmű, hogy érdemes kockázatos eszközöket vásárolni. Most az értékelési szintek kedvezők, de a piaci reakciók nem azok. Ebben a környezetben fölösleges a piacok alját keresgélni. A nagy eséseket ugyanis nem mindig követi a gyors emelkedés: sokszor csak hosszan elhúzódó sávos kereskedés mellett alakulnak ki olyan bázisok, amelyekből tartós felívelés indulhat.

Persze ha valaki folyamatosan figyelemmel kíséri a piacokat, sokkal gyorsabban tud reagálni az eseményekre, ami ebben a környezetben helyzetelőnyt hozhat. Így működnek az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. abszolút hozamú származtatott alapjai is; ezek olyan aktívan kezelt befektetési alapok, amelyek nem csupán az árfolyamok emelkedéséből tudnak hasznot húzni, de képesek profitálni a piacok eséséből és a sávos kereskedésből is. Az óriási piaci ingadozások miatt nagyon fontos, hogy a tőkét a kedvezőtlen piaci körülmények között is megvédjük. A stratégia sikerességét mutatja, hogy az abszolút hozamú származtatott alapok között a mostoha körülmények dacára is különösen jól teljesít az Aegon Citadella Alfa Származtatott Befektetési Alap, amely nemcsak a tőkéjét őrizte meg, de az év eleje óta több mint 13 százalékos nominális hozammal jutalmazta a hozzá hűséges befektetőket.

Tájékoztatás: Az alapok múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a jövőbeli hozamok nagyságára. Jelen elemzés nem minősül ajánlattételnek vagy befektetési tanácsadásnak. A befektetés részletes feltételeit az alap tájékoztatója tartalmazza, amely a mindenkor érvényes kondíciós listákkal együtt megtalálható a forgalmazási helyeken. A befektetési alap forgalmazásával (vétel, tartás, eladás) kapcsolatos költségek az alap kezelési szabályzatában és a forgalmazási helyeken megismerhetők.

A szerző az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő szenior részvényportfólió-menedzsere

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.