Pénz- és tőkepiac

Kevésbé szigorúak a bankok - de nem könnyebb a hitelfelvétel

Az Európai Központi Bank (EKB) felmérése szerint az elmúlt hónapban jelentősen csökkent az olyan bankok száma, amelyek szigorítottak hitelnyújtási feltételeiken.

A 2009 második negyedévére vonatkozó elemzés szerint 21 százalékra csökkent a feltételeket szigorító pénzintézetek aránya, szemben az első negyedévben mért 43 százalékkal – jelenti az AFP.

Ugyanakkor a trend azt mutatja, hogy a bankok továbbra is hajlanak a nagyobb szigorra, bár a folyamat a harmadik negyedévben várhatóan tovább veszít intenzitásából.

Egyetlen bank sem könnyített a feltételeken. Utoljára 2007 júliusában, a gazdasági válság érkezése előtt enyhítettek a pénzintézetek. A jelentéssel párhuzamosan az EKB elnöke, Lucas Papademos a hitelezési aktivitás növelésére bíztatta a bankokat. Mint mondta, a hitelintézeteknek fel kell ismerniük, hogy a hitelezés helyreállítása hosszú távú érdekük. A legfrissebb adatok szerint az eurózónában a hitelezés továbbra is gyenge, különösen az üzleti szféra esetében.

Európa legnagyobb gazdaságában, Németországban egy júliusi felmérés szerint a cégek 45,1 százaléka úgy érzi, hogy a bankok korlátozzák a hitelfelvételt. Az előző méréskor ez az adat még csak 42,4 százalék volt.

EKB szigorít Európai Központi Bank hitelezés Bank hitel
Kapcsolódó cikkek