BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A lakosság 60 százaléka egy fillért sem tud megtakarítani

A hiteltartozások megnövekedett terhei akadályozzák a lakossági megtakarítások gyarapítását a közép-európai régióban, de még a fejlettebb nyugat-európai országokban is. A magyar lakosság csaknem 60 százaléka egyetlen fillért sem tud megspórolni egy átlagos évben.

Ez derül ki az Aviva Életbiztosító által az idén készített nemzetközi kutatásból. A magyar lakosság csaknem 60 százaléka egyetlen fillért sem tud megspórolni egy átlagos évben.

Romániában és Lengyelországban ez az arány még roszszabb: 70 százalék fölötti. A cseheknél viszont – hasonlóan a fejlett nyugat-európai országokhoz – ez az arány 30 százalék alatt marad. Akik megengedhetik, hogy félretegyenek, azok között Magyarországon kiugróan magas, 80 százalék közeli azoknak az aránya, akik a jelenleginél többet már nem tudnak megtakarítani.

Az okok között előkelő helyen áll a már meglévő kölcsönök anyagi terhe. Magyarországon, Csehországban és Romániában a megkérdezettek negyede hivatkozik erre, míg Franciaországban és Olaszországban is közel egyötödük említi a korábban felvett hiteleket.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

VG-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.