Pénz- és tőkepiac

Görög leminősítés, zuhanó piacok

A részvénypiac indexei a tegnapi nap folyamán február óta a legélesebb esést könyvelhették el. Mindannyian letörték a fontos támaszokat, a Dow 11 ezer pont alá került, az S&P 500 az 1200-as szint alá süllyedt, a NASDAQ szintén elvesztette a 2500 pontos szintet. A félelem-indikátorként használatos VIX-index 22%-kal ugrott meg.

A Dow Jones -213 pontot zuhant (-1.9%), így 10991 ponton zárt. Az S&P 500 index -28 ponttal alacsonyabban (-2.34%) végzett 1183 ponton. A NASDAQ -51 pontot csökkent (-2.08%), így záró értéke 2471 pont lett.
A NYSE forgalma az átlagnál magasabb, 1.48 milliárd volt. 5232 papír emelkedett, 1051 pedig esett; 387 ért egyéves csúcsra, 27 pedig egyéves mélypontra.

A jó gyorsjelentések és gazdasági adatok ellenére a piac lefelé mozgott, aminek elsődleges oka a befektetők kockázati étvágyának csökkenése volt. A nagy zuhanást az S&P hitelminősítő intézet váltotta ki, ahogy Portugáliára vonatkozó ajánlásukat A+ -ról két fokozattal A- -re rontották, továbbá Görögországot is rosszabb kategóriába sorolták.

A piacot lehúzó másik faktor a Goldman Sachs (GS $152 +0.57%) vezetőinek kongresszus előtti meghallgatása volt. A Tőzsdefelügyelet azzal gyanúsítja a bankot, hogy a háttérben az ügyfelei ellen fogadott és nem tájékoztatta kellőképpen őket, amikor úgynevezett CDO-kat (kötvénybe csomagolt hitelpiaci származékos termék) értékesített számukra.

A bank védelmében Lloyd Blankfein, a vezérigazgató a következőket mondta: „A szintetikus CDO-k lehetővé tették a befektetők számára, hogy a kívánt pozíciókat felvehessék az ingatlanpiacon. Ez nem kaszinó… ezek kifinomult befektetők voltak, néhányuk a legjobbak közül a világon.”. Blankfein még hozzátette, hogy a cége 1.2 milliárd dollárt veszített az gyengesége miatt a pénzügyi válság során.

Annak ellenére, hogy a felügyeletnek konkrét és megdönthetetlen bizonyítékai vannak arra, hogy a bank összejátszott egy külső fedezeti alappal, hogy nyereséget érjen el az ügyfeleik veszteségeiből (3.7 milliárd dollár haszonra tettek szert a tranzakcióból), valamint hogy a bank tisztában volt a pénzügyi konstrukció hibáival és összeomlásának lehetőségeivel és következményeivel, a cég vezetői kategorikusan tagadnak mindenfajta vádat. A Goldman Sachs kitűnő jogászokkal és rengeteg készpénzzel rendelkezik, és ezt be is fogja vetni azért, hogy megőrizhesse a „mintavállalat” szerepét az amerikai bankok között. Itt megemlítenénk a vezérigazgató néhány hónappal ezelőtti nyilatkozatát: „Olyan dolgokban vettünk részt, amelyek nyilvánvalóan nem voltak helyesek, és amelyeket okunk van megbánni.”. (további infó: itt.)

A Fed vezetői a hét végén üléseznek, hogy megvitassák az alapkamatot. Nem várható emelés, a befektetők inkább a gazdaság felépülésére mutató további jelekre várnak a Fed részéről.

Az AIG ($37, -17%) biztosítótársaság részvényei drámai hanyatlottak, amikor a Keefe befektetési ház 6 dollárra módosította a részvények célárát.

S&P 500 (SPY)

A piac  bizonytalanul mozgott a nap folyamán egészen addig, míg meg nem érkeztek az eladók, és egyre lejjebb nyomták az árakat. Az index fél százalékos gap-pel nyitott lefelé, de a jó gyorsjelentések és gazdasági adatok néhány percre zöld tartományba emelték. Az európai hírek, a görög és portugál leminősítés azonban agresszív eladói hullámot indított el.

Az elmúlt nyolc hétben a piac folyamatosan bővíti növekményeit, és 13 hónapja emelkedik a 2009. márciusi 12. éves mélypontja óta. Az utóbbi hónapokban a vásárlókat szinte semmi nem akadályozta, ezért mostanra már sok elemző gondolja úgy, hogy korrekcióra lenne szükség a túlhevülés elkerüléséhez.
Az elmúlt hetek száguldása a jó makrogazdasági adatoknak és gyorsjelentéseknek köszönhető.

A keddi hanyatlás valószínűleg egy komolyabb korrekció kezdetét jelzi. Azonban az indexek mindenfajta esése mostanában vételi lehetőségként jelentkezett a befektetők számára.

Első támasz: 115.24
Második támasz: 108.94

Az index 28.34 pont, -2.34% eséssel 1183.05 ponton zárt.

NASDAQ (QQQQ)

A NASDAQ részvényei a piac más indexeihez hasonló éles esést szenvedtek el, és a napi minimum közelében zártak. A napi charton az index pontosan az EMA20 indikátoron talált támaszra, ami február óta folyamatosan támogatja az árakat. Ez tehát egy fontos támasz szint, és ha ez elesik, akkor egy mélyebb korrekció kezdetét jelentheti.

Első támasz: 42.12 (az éves mélypont)

Második támasz: 46.44 (március 4-én kinyitott gap)

Az index 51.48 pont, -2.04% mozgással 2471.47 ponton zárt.

Félvezetők ($SOX)

A chipszektor az előző napi hullócsillag gyertya után egy megerősítő napot rajzolt.

Az egyik legerősebb szektor február 8-án 310 ponton érte el mélypontját, ahol támaszra talált az EMA200 vonalán. Innentől a vásárlók kerültek nyeregbe, és minden héten újabb éves csúcsra hajtották az ágazatot.

Korrekció esetén célárunk a szokásos EMA20 lesz 384-nél, illetve az EMA50 368-as értéke. A jelenlegi trend folytatásához az említett mozgóátlagoknak támaszul kell szolgálniuk.

A szektor 14.03 pont, -3.50% változással 386.78 ponton zárt.

Bankok ($BKX)

A bankszektor kedden is élesen esett, így két nap alatt már 6%-os veszteséget szenvedett el. Említettük az április 21-i hullócsillag gyertyát, melyről azt mondtuk, hogy ha az árfolyam 56.46 alá esne, az megnyitja az utat a korrekció felé.

A tegnapi kereskedés során ez a támasz elesett, és kezdetét vette a korrekció. Az első célárunk az 53.28 pont, ami két hete a Goldman-botrány napjaiban a mélypontot jelentette.

Elsődleges támasz: 53.28
Másodlagos támasz: 50.5

Az index 1.73 pont, -3.08% eséssel zárt 54.46 ponton.

Biotech ($BTK)

A biotechnológia ágazat a 2010 győztese, a legerősebb szektor az év eleje óta 33%-os hozamával.
A biotechnológia ágazat a pénteki nap folyamán egy kis zöld intraday gyertyával megállította az előtte 2 napig tartó zuhanását, a pozitív hangulat így a szektorra is kihatott és az 1200 as szint megállíthatja egy kicsit az esést. Első jelentős támasz az EMA 50-es vonalán található (1169), ahol újra megpihenhet az árfolyam.
Tegnap a rossz hírek hatására újra lefelé indult meg az árfolyam és elérte az EMA 50-es vonalát.

Első támasz: 1171 pont (EMA50)

A szektor 12.90 pont, -1.09% mozgással 1171 ponton zárt.

 

tőzsdepiac tradenet
Kapcsolódó cikkek