Nyugdíj-nyilatkozat - Hogyan kerüljük el a tömegjeleneteket?
A mai napig megközelítőleg 53 300 fő nyilatkozott arról, hogy fenntartja nyugdíjpénztári tagságát. Az elmúlt napokban érezhetően megemelkedett a nyilatkozattételre jelentkezők száma, a határidő lejártához közeledve növekszik az ügyfélszám, elsősorban a Fiumei úton, a Közép-magyarországi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság irodájánál.
Ugyanakkor eddig senki nem élt panasszal az ügyintézés lassúsága miatt és az ONYF bízik abban, hogy a következő napokban is bírják majd a "rohamot" – mondta el lapunknak az ONYF szóvivője. Szőke Lovas Zsuzsanna hozzátette: a lehető legtöbb fórumon megpróbálták egyértelművé tenni, hogy Budapesten három helyen lehet nyilatkozatot tenni, az ONYF Visegrádi utcai irodájában (Visegrádi u. 49.) még a mostani, megnövekedett forgalom mellett is csak mintegy 20 percig tart az ügyintézés – mondta el a szóvivő, hozzátéve: az ügyfélszolgálatokon már extra munkatársak is dolgoznak a nagyobb hatékonyság érdekében.
A Facebook-on megjelent olvasói megjegyzés szerint legalább százan álltak sorban, ennek ellenére 20 perc alatt lement a sor. Flottul, jól szervezetten megy a dolog - áll a megjegyzésben.
Emellett még nyilatkozni lehet az Árpád-híd pesti hídfőjénél, a Váci úti nyugdíjfolyósítónál (Váci út 73.) is.
A szóvivő leszögezte: rajtuk nem fog múlni, hogy mindenki időben nyilatkozhasson, de mindig akadnak majd olyanok, akik azt állítják, sorban álltak és mégsem jutottak be.
Megnőtt a nyilatkozni akarók létszáma
Egy délelőtti sorban álló az Indexnek azt mondta, kb. 200 ember várakozhatott a Fiumei úti ügyfélszolgálaton, 11 óra körül az utcán már senki nem állt. A tömeg ellenére elég gyorsnak mondható az ügyintézés. Sorszámot osztanak, jól irányítják a várakozókat. A gyerekkel érkezők expressz ügyintézésre számíthatnak, nekik csak 10 perc kellett a nyilatkozat leadásához.
A nyugdíjbiztosítási ügyfélszolgálatok megerősített ügyfélszolgálattal és hosszabb nyitvatartási idővel készültek a nyilatkozatok fogadására. De ez is csak annyit jelent, hogy a Fiumei úti kirendeltség ma 16.30-ig tart nyitva, pénteken pedig 14 óráig. A legnagyobb tömeg és káosz hétfőre várható, akkor 18 óráig lesz ügyfélfogadás.
A Váci úti főigazgatóság ügyfélszolgálatán szerdán 1560-an nyilatkoztak, a mai napról délben munkatársunknak még nem tudtak konkrét számot mondani. A nagyobb tömeg e hét tapasztalatai alapján reggel, ebédidőben és zárás előtt jellemző, csütörtökön déli 12 előtt nem sokkal azonban alig 5 percet vett igénybe egy nyilatkozat leadása.


