Pénz- és tőkepiac

Félidőben a kgfb kampány, mi bosszant minket? - videó

Félidejénél tart az idei kötelező gépjármű felelősségi biztosítási kampány, a kötelező.hu tapasztalatai alapján tavalyhoz képest kiugró az újrakötések aránya, míg a Netrisk.hu szerint nem várt újabb áresés következette be.

A kötelező.hu közleménye szerint az idei kötelezőkampányban ismét a hűséget „büntetik” a biztosítók: a kettős tarifa hatására az összes váltó között a tavalyi 25 százalékról újra 37 százalékra ugrott a kötelezőjüket a saját biztosítójuknál felmondó, majd kedvezőbb áron újrakötő autósok aránya. A szakportálon a legtöbben eddig a K&H-hoz, az Uniqához és a Köbéhez szerződtek, ám a felmondásokat is figyelembe véve az állományát leginkább az Uniqa, a Genertel és a Wabard tudta növelni az első két hét során.

A portál tapasztalatai szerint hiába hozzák előre az évközi évfordulós autósok a kötéseiket, átlagosan 36 százalékkal fizetnek többet, mint azok a társaik, akiknek az idei kötelezője december 31-én jár le. Ennek oka egyértelműen az, hogy a kampányban az utóbbiakért folyik élesebb küzdelem, ami plusz kedvezmények bevetésével is jár.

A Netrisk közölte, a portálon megkötött első százezer kötelező biztosításból csaknem 24 ezret az Uniqa, 14 ezret a KÖBE, 13 ezret a K&H, 10 ezret a Posta, 8700 darabot pedig az Allianz vitt el. A sorrend a kampány második felében várhatóan már nem változik, a baleseti elfogadása viszont felélénkítheti a kampány utolsó hetét. A kötelező mellé az idén jóval többen kötnek kiegészítő termékeket. Legnépszerűbb közülük a mini casco. A portálon duplájára nőtt a múlt évhez képest a cascót választók aránya. Második a népszerűségi sorrendben a kátyú-, harmadik a gyorshajtás biztosítás.

A LiveInfo videós körkérdéséből ugyanakkor úgy tűnik, hogy a félidejénél járó idei kötelező-kampányban már nem az árkedvezmény a döntő, az autósok jobbára csak tízezres árelőnyért hajlandók megválni jelenlegi biztosítójuktól.

ár biztositas.hu kedvezmény casco kötelező Netrisk kgfb kampány
Kapcsolódó cikkek