Egyre kedveltebb a Start számla
Növekedett a Start számlák kedveltsége tavaly az azenpenzem.hu szerint.
A portál a Magyar Államkincstár adataira hivatkozva azt írta: 2010-ben az újszülöttek alig több mint 27 százalékának, tavaly viszont már majdnem minden második babának nyitottak ilyen számlát. Kizárólag a tavalyi nyitásoknak köszönhető, hogy az életkezdési támogatás bevezetése óta születetteknek már közel harmada (körülbelül 330 ezer gyermek) rendelkezik Start számlával. Csak tavaly mintegy kétmilliárd forintot fizettek be a szülők pluszban ezekre a számlákra. MTI

