Kedvező tapasztalatokkal indult a Puebla utalványtőzsdéje
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaságsdét indított a Puebla cégcsoport, és az elmúlt két hét tapasztalata azt mutatja, van igény erre a kereskedelmi formára – mondta Szauter Tamás, a Puebla Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Tájékoztatása szerint az utalványtőzsde internetes felületén regisztrálók készpénzfizető eszközt helyettesítő utalványt ajánlhatnak fel cserében a tőzsdén forgó utalványért. Szauter Tamás hangsúlyozta, árucseréről van szó, és a jogszabályok betartása mellett működtetik az utalványtőzsdét.
Az ügyvezető igazgató elmondta, az utalványtőzsdére vitt lehetőség folyamatosan bővül, jelenleg az általuk kibocsátott 12-féle Puebla-utalvány szerepel a kínálati oldalon, de nem zárta ki, hogy idővel mások által forgalmazott utalványokat is felkínálnak. Példaként említette, hogy számolnak az Erzsébet-utalványok cseréjével is előbb-utóbb.
Az ügyvezető igazgató elmondta, jelenleg országszerte 18 irodát működtetnek, ahol az utalványok fizikai cseréjét le lehet majd bonyolítani az internetes üzletkötés után. Terveik szerint bővítik a hálózatot, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján van igény az országban egyedülálló kereskedelmi szolgáltatásukra. Az elmúlt két hét alatt 500-600 felajánlás érkezett az utalványtőzsdére, és 10-12 százalékuk kötött üzletet. VG
Négyszereztek
Az utalványkibocsátással és -forgalmazással foglalkozó, 2005-ben indult Puebla cégcsoport az elmúlt négy esztendőben évről évre megnégyszerezte forgalmát. Tavaly 17-féle utalványuk volt forgalomban, és az éves kibocsátási volumen 30 milliárd forintot tett ki. Az idén pedig számításuk szerint a tavalyi forgalom 2-2,5 szeresét érik el. A Puebla-utalványokat mintegy 10 ezer helyen fogadják el Magyarországon fizetőeszközként, és több mint 2000 munkáltató mintegy 200 ezer alkalmazottja kap ilyen juttatást.


