BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemző: A forint nem képes új pályára állni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nem érkezett komolyabb markáns hír, ami mostanában képes lett volna új pályára állítani az euró/forint árfolyamát. Napok óta 290 körül stagnál a kurzus, és a mai nem sem tűnik kivételnek az utóbbi időszak oldalazó mozgását tekintve, írja elemzésében Karsai Péter, a Commerzbank közgazdásza.

Vannak apró pozitív jelek a globális növekedést illetően (a napokban erre utalt az IMF vezetője is), de sok a bizonytalanságra utaló jel is, elég csak Portugáliát, vagy az olajár emelkedését említeni. Sok elemzés szól arról, hogy a portugálok év végére a görögökhöz hasonló helyzetbe kerülhetnek. Március végén lesz a következő Eurogroup csúcs, ahol talán döntés születik az adósságválság „tűzfalának” nevezett mentőalapok összevonásáról. Ez a döntés talán javíthat az összképen, és az Európát hónapok óta körülvevő borúlátáson. Magyarország háza táján az IMF-el való együttműködés a legfontosabb kérdés, de ezzel kapcsolatban egyelőre nincs újabb releváns információ, ezért a következő napokra is a 290 körüli, tágabb perspektívából nézve a 288-293 közötti árfolyamok várhatóak – vélekedett Karsai Péter.

A görög képviselők ma hajnalban elfogadták a második 130 milliárdos EU-IMF hitelmegállapodást. Ez csupán formalitás volt, miután a görög parlamentben megnyugtató többséggel rendelkezik a kormánypárt. A hír az ázsiai devizapiacokon mégis javuló hangulatot eredményezett, ami talán folytatódhat az európai, majd az amerikai kereskedés közben is. Az euró/dollár keresztárfolyama így 1,3250 fölé tudott kerülni, ami lassan két hetes csúcsnak felelne meg. A dollár gyengélkedésében szerepet játszhatott még az is, hogy ezúttal a Fed minneapolisi elnöke, nyilatkozott arról, hogy szerinte a dollár alapkamata 2014 végéig a jelenlegi rekordalacsony szinten maradhat – mutatott rá a Commerzbank szakértője.

Technikai szempontból nézve a február végi, március eleji 1,3320 környéke lehet egy ellenállás, ami ha áttörésre kerülne, akkor a következő lépcsőfok már az 1,3490 lenne. Erre egyébként kicsi esélyt látunk a közeljövőben, talán a hónap végén az EU csúcs adhat okot további optimizmusra, és akkor tovább erősödhetne az euró a dollárral szemben – írja az elemző.

Ahogy az euró/frank árfolyama beállt az 1,2060-as szintre, úgy a frank/forint kurzus is megállapodott a 240-es magasságnál. Mindkét devizapárban állóvízhez hasonlítható a „mozgás”, zárul a kommentár.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.