Eltérő hozamok lettek a kasszáknál
A nyugdíjpénztári hozamokon is meglátszott tavaly a tőzsdék és az állampapírpiac gyengélkedése. A tavalyi infláció 3,9 százalékos volt, a magánnyugdíjpénztáraknál szektorszinten ezt mindössze a legkisebb vagyont tartalmazó, és legalacsonyabb kockázatot vállaló klasszikus alapoknak sikerült felülmúlni, amelyek 4,16 százalékos átlaghozamot értek el – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adataiból. A végelszámolás alatt álló Honvéd nyugdíjpénztár alapja lett ebben a kategóriában a legjobb 7,5 százalékos hozamával, az utolsó pedig az Aranykor lett 1,29 százalékos nyereséggel.
A kiegyensúlyozott alapok enyhe mínuszban zárták az esztendőt, ebben a kategóriában a hozamok között már lényegesen nagyobb eltérések voltak. Míg a végelszámolás alatt álló Életút több mint 8,5 százalékos nyereséget ért el, a sereghajtó ING-nél –1,38 százalékos lett a hozam. A legnagyobb vagyontömeg továbbra is a legkockázatosabb növekedési alapokban van, ezek átlaghozama –2,87 százalékos lett, a szórás ebben a kategóriában a legnagyobb, az élen járó Életút csaknem 9 százalékos hozamot ért el, miközben a legutolsó helyen álló OTP-s növekedési alap 7,89 százalékos veszteséggel zárta az esztendőt.
Hosszabb távon nézve jobb a helyzet, a tízéves 5,08 százalékos inflációt a 48 portfólióból mindössze háromnak a hozama nem haladta meg, az Axa és az OTP növekedési alapjai, valamint a Budapest nyugdíjpénztár klasszikus portfóliója nem tudott lépést tartani a pénzromlás ütemével. A kasszák döntő többsége azonban az elmúlt évtizedben is képes volt több-kevesebb reálhozamot kitermelni. A legmagasabb 10 éves átlaghozamokkal a klasszikus alapoknál lehet találkozni, ebben a kategóriában több kassza is képes volt 8 százalék fölötti teljesítményre.
Az önkéntes pénztáraknál még nagyobb a hozamok között az eltérés. A kasszák tavaly vagyonnal súlyozva átlagosan 1 százalék körüli hozamot értek el, a legjobban a Rába nyugdíjpénztára teljesített 7,84 százalékos hozamával, a sereghajtó pedig a több mint 10 százalékos mínuszban záró Artisjus lett. Azoknál az önkéntes kasszáknál, amelyek bevezették a választható portfóliós rendszert, a magánnyugdíjpénztárakhoz hasonlóan a kevésbé kockázatos alapok hozama jobb lett tavaly, mint a magas részvényhányadot tartóké.
Évtizedes időtávon vizsgálva az önkéntes kasszák döntő többsége az inflációt meghaladó hozamot ért el, vagyis ezeknél az intézményeknél is tartja a pénz az értékét. A portfóliók zöme 6-7 százalék közötti évesített átlaghozammal zárta az elmúlt tíz esztendőt. Az Életútnak az önkéntes ága is kiemelkedően jó, négy portfóliója közül három is 8 százalékot meghaladó átlaghozamot ért el hosszú távon, és szintén a versenytársak fölött teljesített a kevesebb mint 8 ezer tagot számláló Bizalom.


