BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem áll rosszul a forint szénája – A fontos szint megállította az esést

A forint átmeneti gyengüléssel kezdte a napot, és 297-es szint felett is jegyezték reggel az eurót, majd a kockázatvállalási hajlandóság mérsékelt javulása segítette a hazai devizát.

Délután 296 forinton jegyzik az eurót a bankközi piacon. Reggel még 297,5 környékén is állt az euró/forint jegyzése, de a 200 napos mozgóátlagnál megállt az esés. Kedvezőnek tekinthető, hogy a forint esése a technikai szinten megállt, ugyanakkor az IMF-tárgyalással kapcsolatos hírek és az euróövezet adósságválságának alakulása könnyen, jelentősen megmozgathatja a forintot. A mai napon nemzetközi és hazai fejlemények is történtek.

Varga Mihály, IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter azt mondta, hogy július-augusztusban kezdődhetnek el a tárgyalások, amely elemzők szerint arra utal, hogy a tárgyalások újabb csúszására kell felkészülni.

„Egyre későbbre és későbbre tolódik az IMF-megállapodás megkötése” – értékelte Varga szavait Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője.

Ugyanakkor a Nemzetgazdasági Minisztérium arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy az IMF és az EKB által teljesen elfogadott jegybanktörvény-módosításra törekszik a kormány. "Annak érdekében, hogy az EKB és az IMF által teljesen elfogadott jogszabály jöhessen létre, szükség lehet további módosításokra. A cél az, hogy a törvény hosszú távra megalapozza egy pontosan definiált hatáskörrel rendelkező, független jegybank működését" – közölte az NGM.

Közben Görögországgal kapcsolatban is új fejlemények kerültek napvilágra. a Financial Times Deutschland (FTD) értesülése szerint brüsszeli illetékesek arra számítanak, hogy a következő görög kormány a nemzetközi hitelprogram újratárgyalását követeli, ez elől pedig nem lehet majd kitérni.

Az FTD szerint a vasárnapi választások után mindenképpen olyan kormány alakul Görögországban, amely a pénzügyi támogatásért cserébe elvárt megszorítások lazítását kéri, a hitelezőknek pedig az euróövezet egységének megtartása érdekében engedni kell, annak ellenére, hogy a görögök eddig sem tartották be a megegyezést.

A forint a délelőtti optimizmus során 295-ig erősödött az euróval szemben, azonban délutánra 296-ig gyengült vissza a hazai deviza. A piacok továbbra is idegesek az euróövezeti válság miatt, valamint a magyar IMF-tárgyalások időpontja és sikeressége is kérdéses.

„Ha (Görögországban) nyer a megszorításokat ellenző Sziriza párt, akkor egyelőre megbecsülhetetlen, hogy milyen mértékű lenne forint gyengülése az euróval és főleg a dollárral szemben, de az biztos, hogy akkor esély mutatkozna az IMF tárgyalások felgyorsulására” – vélekedett Karsai Péter, a Commerzbank közgazdásza.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.