BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszélyben az ingyenes számlák

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A tranzakciós adó bevezetése egyik hatásaként megszigorodhatnak az ingyenes számlák feltételei.

A kormány tervei szerint jövőre egy ezreléknyi tranzakciós illetéket kell fizetniük a hitelintézeteknek.

Ez egy átlagos jövedelmű magánszemély folyószámlájánál havi 150, évi 1800 forint elvonást jelent annak alapján, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján májusban bruttó 219 200 forint volt az átlagos havi jövedelem. Ha a bérek a jegybank által előre jelzett 5,3 százalékos inflációval nőnek, akkor a jövő év közepén az átlagos bruttó havi jövedelem 230 800 forint körül alakul, ennek pedig a nettó érteke 150 ezer forintra várható. A folyószámlát ennek egy ezreléke terheli, függetlenül attól, hogy az ügyfél át utalja, felveszi, vagy bankkártyával elvásárolja jövedelmét.

Ez számlánként ugyan kis összeg, mégis arra lehet számítani, hogy a hitelintézetek a túlnyomó többségét ráterhelik majd az ügyfeleikre. A kormány ugyanis 280 milliárd forint költségvetési bevételt vár a tranzakciós adótól. Ez nagyobb összeg, mint az összes Magyarországon működő hitelintézet tavaly elért 267,9 milliárd forintot kitevő jutalékeredménye. Ez a tétel várhatóan az idén és jövőre is hasonló nagyságú lesz, mert az utóbbi hat évben 250 és 300 milliárd forint között mozgott az értéke.
További részletek a mai Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.