Pillanatfelvétel a szezonról
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz Egyesült Államokban már hetek óta zajlik a gyorsjelentési szezon, mely magasabb fokozatba kapcsolt a múlt héten. Ugyan kaptunk hideget és meleget is, de szerencsére a pozitív hírek domináltak. A technológia szektor volt a „király”. Legalábbis olyan értelemben, hogy alapvetően jó eredményeket láthattunk. Eddig 118 társaság jelentett az 500-ból, és összességében sikerült egy szép nagy kerek nulla eredményt összehozni. Ez mintegy 2,5 százalékkal meghaladja a piaci várakozásokat. Vagyis azért olyan nagyon boldogok nem lehetünk, hiszen az eredmények éppen hogy csak jobbak a várakozásoknál, miközben azért a jelentések dandárja még hátravan. Az eddig gyengén teljesítő szektorok: a bányászati, a vegyipari cégek. A pénzügyi és olajipari vállalatok még azok, amelyek eredménye csökkent. Ugyanakkor az ipari termelő vállalatok meglepően jól teljesítenek. Az S&P 500 index negyedévére a várakozások 3 százalékos bővülést prognosztizálnak.
A DAX esetében a gyorsjelentési szezon július 24-én kezdődik az SAP gyorsjelentésével. Az elemzők pesszimisták. Negyedéves összehasonításban 12 százalékos összeredmény-csökkenést várnak. Utána az elkövetkező negyedévekben felpöröghet újra a profitnövekedés, így az éves teljesítmény, végül 50 százalék körüli bővülést mutathat fel. Vagyis ha az elemzői közösségnek igaza van, akkor eredmény szempontjából fordulópont környékén van a piac.


