BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Magyar Telekom és a Mol húzta a tőzsdét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 273,54 pontos, 1,55 százalékos emelkedéssel, 17 904,88 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

Miró József, az Erste vezető elemzője kiemelte: a BUX a reggeli gyenge nyitást követően a nap folyamán araszolgatott felfelé, és jelentős emelkedéssel, napi maximumon zárt úgy, hogy a nemzetközi piacokon enyhe negatív hangulat uralkodott. Ugyancsak napi maximumon zárt több vezető részvény is, a Mol, a Richter, az OTP és a Magyar Telekom papírja.

Gyurcsik Attila, a Concorde Értékpapír vezető elemzője szerint mindenképpen jó hír, hogy viszonylag megélénkült a tőzsdén a forgalom. A BUX kiemelkedő teljesítésében jelentős szerepet játszott a Magyar Telekom árfolyamának emelkedése igen nagy forgalom mellett, illetve a Mol papírok árának növekedése, amely a keddi jelentős esés korrekciójának tudható be.

A Mol 420 forinttal, 2,61 százalékkal 16.500 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 17 forinttal, 0,45 százalékkal 3775 forintra nőtt, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 2,67 százalékkal 423 forintra emelkedett, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 455 forinttal, 1,14 százalékkal 40 295 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 535,0 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 99,4 millió forintos forgalom mellett 10 forinttal, 0,06 százalékkal 16.950 forintra erősödött.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1038,99 ponton zárt szerdán, ez 1,09 pontos, 0,11 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.