BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A piacok csúcsok közelében álldogálnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Úgy tűnik, hogy a mai nap is csendes lehet, ugyanis kevés makro adatot láthatunk ma, gyakorlatilag semmit. Ugyan a politikai nagyüzem is beindul, de az is csak inkább holnap. Ettől függetlenül valamiféle nyilatkozatháborúra már most is számíthatunk – írják az Erste elemzői.

A piacok csúcsok közelében álldogálnak a legtöbb esetben. Innen pedig egyelőre se fel, se lefelé nem akaródzik elindulni. Ha az EMU-ban sikerül az EKB beavatkozásáról egyezségre jutni, akkor folytatódhat az emelkedés, hiszen már elég ideje ácsorgunk az előszobában ahhoz, hogy bebocsátást nyerjünk a bika piacra. Ennek ellenére, vagy mindezek mellett ma továbbra is kiváró piacra számítunk.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:
- Tegnap alig mozdultak az európai és az amerikai piacok. (Dow -0,03%; S&P500 -0,00%; Nasdaq       -0,01%)
- Mindez annak ellenére történt, hogy korlátlan kötvény becsatornázásáról beszélt a Spiegel, s azt szorgalmazta a spanyol gazdasági miniszter is. Ráadásul a görögök is halasztást kérnek a reformok végrehajtására. Ezekről a héten születhet döntés, hiszen Jean-Claude Juncker, az Ecofin elnöke holnap Görögországba látogat. Angela Merkel és Francois Hollnade pedig holnapután találkozik Berlinben. A hét hátralévő felében külön-külön találkoznak a görög miniszterelnökkel, Antonis Samaras-szal. Vagyis kezd beindulni a politikai nagyüzem. Talán végre az EKB kötvényvásárlásával kapcsolatban is dűlőre jutnak.
- Ma a spanyolok egy és másfél éves kötvényeket adnak el 10 óra 30 perckor. Érdemes lesz figyelni az eredményt, bár az valószínűleg nem lesz nagy hatással a piacokra.
- Ma viszonylag hírcsendes napnak nézünk elébe, hiszen az USA-ban nem lát fontosabb adat napvilágot, de ez igaz Európára is.

Olaj, arany:
- A tegnapi kereskedés során az arany árfolyama 3 dollárral, 1.626 dollárra emelkedett. A technikai kép alapján úgy néz, ki hogy az árfolyam tovább folytathatja jelenlegi oldalazását és most, hogy megközelítette az ellenállást egy újabb lefordulás következhet.
- Az olaj árfolyama a tegnapi kereskedés során felszúrt a 200 napos mozgóátlagig, azonban innen lefelé vette az irányt és a nyitó 96,26 dolláros szintről 95,97 dollárig csökkent, azonban továbbra is egy erős emelkedő trendben van az árfolyam.

Devizák:
- Tegnap bár munkaszüneti nap volt Magyarországon az élet nem állt meg, és folyt a kereskedés az EUR/HUF devizapárral is. Jelentős árfolyammozgás azonban itt sem borzolta a kedélyeket. A forint 277,69-ról kismértékben, 277,22-ig tudott erősödni, érdemi hazai történés nélkül. A kereskedést a pénteken publikált államadóság nagysága befolyásolhatta még. 2012 második negyedévének végére a GDP arányos államadóság az MNB számításai szerint 77,6%-ra csökkent, elsősorban az erősödő forintnak köszönhetően.
- A dollár enyhén gyengült a tegnapi kereskedés során és 1,2327-ről 1,2346-ra változott az EUR/USD devizapár árfolyama. Tegnap újabb híresztelés jelent meg az EKB kötvényvásárlási programjával kapcsolatban. Ezek szerint az EKB szakértői már készülnek a beavatkozásra, amelyre akkor kerülne sor, ha a perifériális országok és Németország hozamkülönbözete meghaladna egy bizonyos, eddig meg nem nevezett különbséget.


Távol-Kelet:
- A reggeli kereskedésben a távol-keleti piacok jellemzően kismértékű emelkedést mutattak. A Nikkei 0,15%-kal, a Shanghai index 0,64%-kal került magasabbra a tegnapi záráshoz képest. Azonban a Hang Seng 0,44%-ot veszített értékéből. A mai kereskedésre már a kivárás volt a jellemző, ugyanis holnap fogják közzétenni a Fed FOMC bizottságának legutóbbi találkozóján készült jegyzőkönyvét.
- Ma reggel publikálták a japán ipari aktivitási indexet, ami a vártnak megfelelően 0,2% lett, szemben az előző időszaki -0,2%-os értékkel. Az előző havi értéket -0,3%-ról -0,2%-ra javították.

Határidős piacok:
- A határidős indexek többsége pozitív tartományban tartózkodik ma reggel.

Vállalati hírek

Az FHB pénteken zárás után a vártnál jóval gyengébb eredményről adott számot. A II. negyedév 54 millió forintos profitja 93%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbi negyedévhez képest, és messze elmarad a piac által várt 272 millió forinttól. A gyenge eredmény a kedvezőtlen piaci környezet következménye, hiszen a vártnál alacsonyabb lett a nettó kamatbevétel, míg a várt felett kellett céltartalékolnia a banknak. Szerencsére az eszközátértékeléseken pozitív egyenleg mutatkozott, ami részben kompenzálta a veszteségeket, és az I. negyedév után ismét nullszaldó körülire hozta ki az eredményt. Összességében az I. negyedév után a másodikban is gyengén muzsikált a bank. Tovább csökken a hitelállomány, és nagy nyomás nehezedik a kamatmarzsokra is, és romlik a hitelportfólió. A gyenge eredmény hatására árfolyamcsökkenésre számítunk.

A PannErgy 140 millió forintos vesztesége megfelelt az általunk vártnak (-136 millió forint). A vártnál magasabb árbevétel ingatlanhasznosításból származik. A növekedés elsődleges oka technikai, mivel a társaság kezelésében álló ingatlanokon felmerülő bérlői elektromos áram fogyasztások a társaságon „átfolynak”, így árbevételként és közvetlen költségként egyaránt megjelennek. Ez magyarázza az alacsony marzsokat is, hiszen a jelenleg futó két geotermikus projekt még nem járul hozzá érdemben az árbevételhez. Szentlőrinc 7 millió forintos bevételt generált, míg Berekfürdő a korábbinál is kevesebbet, hiszen az állam nem garantálja többé a kötelező átvételi árakat. A bevételek drasztikus visszaesése csak látszólagos, hiszen a PannErgy tavaly eladta műanyagüzletágát, a Pannuniont, így az 2012-től már nem szerepel a könyvekben. Az eredmény összességében megfelelt a várakozásoknak, így árfolyamhatásra nem számítunk.

A Vodafone hálózatát használva a UPC is belépne a virtulális mobilszolgáltatói piacra. A hír nincs hatással a Magyar Telekomra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.