BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vártnál jobban megszaladt a júliusi infláció

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Júliusban a fogyasztói árak 5,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,1 százalékkal emelkedtek – közölte a KSH. Kiugróan, 34,4 százalékkal nőtt a tojás ára, a kolbász és a sertéshús is tíz százalék körüli mértékben drágult. Nagy volt a szeszes italok és dohányáruk, valamint a járműüzemanyagok áremelkedése (14,1 és 12,2 százalék) is.

A júniusi árakhoz viszonyítva 0,1 százalékos a csökkenés, az élelmiszerárak 0,2 százalékkal estek vissza.

Elemzők szerint az 5,8 százalékos éves drágulás a várakozásoknál nagyobb érték. A meglepetést elsősorban a 6,1 százalékra gyorsuló élemiszerár-növekedés okozta – írja kommentárjában Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Szerinte az élelmiszerárak emelkedése miatt a forint erősödése és a gyenge belső kereslet ellenére magas lesz az infláció – a következő hónapokban 6 százalék fölé emelkedhet, az éves átlagos infláció 5,7 százalék lehet.

Abban minden elemző egyetért: nehéz kamatdöntési dilemma elé került a jegybank azzal, hogy a gazdaság recesszióban van, de az infláció magasabb a vártnál. Ezt közölte a Goldman Sachs, a 4cast elemzőcég és a JP Morgan közgazdászai is. Trippon Mariann, a CIB elemzője a Világgazdaságnak azt mondta, a felfelé mutató inflációs kockázatok mindenképpen óvatos kamatpolitikát indokolnak csakúgy, mint az IMF-tárgyalások körüli bizonytalanság. „Így bár a gyenge növekedés mindenképpen komoly érv lehetne a monetáris lazítás mellett, továbbra is úgy gondoljuk, hogy az inflációs és pénzügyi stabilitási kockázatok egyelőre megakadályozzák, hogy a kamatcsökkentést szorgalmazó tagok többségbe kerüljenek a Monetáris Tanácsban” – vélekedett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.