BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenő díjbevételek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Mind az élet-, mind a nem életbiztosítások díjbevétele csökkent az első hat hónap során a biztosítók szövetségének összegzése szerint. A lakosságnak nincs pénze megtakarítani, és olyan vagyontárgyakat sem vásárol, amelyekre érdemes lenne új biztosításokat kötni.

Éves összevetésben csökkent az hazai biztosítók díjbevétele az idei első fél évben – ez derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) által pénteken publikált adatokból. A teljes szektor díjbevétele az első hat hónapban 413,4 milliárd forintot tett ki, ez 4,34 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Az életbiztosítási és a nem életbiztosítási ágazat egyaránt zsugorodott, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál a díjbevétel-csökkenés meghaladta a 10 százalékot. Az életbiztosítások díjbevétele valamelyest magasabb volt az első fél évben, mint a nem élet ágazaté, előbbiből 208,9 milliárd, utóbbiból pedig 204,5 milliárd forintot tett ki a forgalom.

A Mabisz szerint a díjbevételek csökkenésének egyik oka, hogy továbbra is alacsony a la­kossági fogyasztás azokban a szegmensekben, amelyek közvetlen hatással lehetnek a biztosítási termékek iránti keresletre.

Nem emelkedett az újautó-értékesítés, illetve a lakásépítés, ennek következtében nem tud bővülni a biztosítási termékek iránti kereslet sem. A nem életbiztosítási ágazatból származó díjbevételek 1,1 százalékos csökkenése mögött ezek az okok sejthetők.

Folytatódni látszik az a tendencia is, hogy a díjak egyre nagyobb hányadát éves díjként fizetik az ügyfelek. Ez azzal is jár, hogy az év eleji adatok kedvezőbb képet mutatnak, mint az esztendő egészében, hiszen a díjbevétel már az első hónapokban befolyik a biztosítókhoz.

Az életbiztosítási ágazaton egyelőre nem látszik a végtörlesztés pozitív hatása. Akik visszafizették a hitelüket – bár jelenleg könnyebben élhetnek –, megtakarítani azonban még nemigen tudnak.

Attól is messze van még az ágazat, hogy azokat a ki­eső állományokat pótolja, amelyeket éppen azért szüntettek meg az ügyfelek, hogy végtörleszthessék a devizahitelüket. Akik nem tudtak élni a végtörlesztés lehetőségével, tovább­ra is kiszolgáltatottak az árfolyam-ingadozásnak, mivel az árfolyamgát hatása még alig érezhető. Ezek után nem meglepő, hogy az életbiztosítási díj bevételei csökkentek – az egy évvel korábbihoz képest 7,4 százalékkal.

A befektetéshez kötött – unit-linked – termékekből származó bevételek mintegy 12 százalékkal, 154,3 milliárdról 136,2 milliárd forintra estek. Valószínűleg a lakosság romló anyagi helyzetének tudható be, hogy az egyszeri és eseti díjakból származó bevételeknél 14 százalékos mérséklődés mutatkozik: az elmúlt év első hat hónapjában még 89,4 milliárd, 2012 első fél évében viszont már csak 76,6 milliárd forint származott ezekből a megtakarításokból. A vegyes életbiztosításokból származó díjbevétel ennél lényegesen szerényebb volt: 44 milliárd forintot tett ki az első fél évben. A halálesetre szóló kockázati életbiztosításokból 9,5 milliárd forintnyi bevételük lett a biztosítóknak.

A nem életbiztosítási ágazaton belül a legnagyobb tételt a tűz- és elemi kockázatokra kötött biztosítások teszik ki, ezekre 52,6 milliárd forintot fizettek az ügyfelek. Ezt követik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások, melyeknél a díjbevétel az első fél évben mintegy 50 milliárd forintot tett ki.

Nyertesek és vesztesek

Egyfajta lassú átrendeződés figyelhető meg a biztosítók erősorrendjében, a piaci szereplők nagyjából felének csökkent ugyanis az első fél évben a díjbevétele, a többieké viszont nőtt. A top 5 piaci szereplőnél visszaesett a forgalom, az Allianz persze még így is őrzi piacvezető pozícióját 81 milliárd forintot meghaladó díjbevétel mellett. A Generali is maradt a második helyen 57,5 milliárd forintos forgalmával, a Groupama Garancia viszont, amelynek csaknem 17 százalékkal esett vissza a díjbevétele az első hat hónapban, lecsúszott a dobogóról.

A harmadik helyre az Aegon jött fel, amelynél lényegesen kisebb volt a forgalomcsökkenés, 4,7 százalékos. Az ING 32 milliárdot közelítő díjbevételével továbbra is az ötödik helyen áll, ám ha tovább romlanak az értékesítési mutatói, a gyorsan növekvő Posta vagy a díjbevételét stabilan tartó Uniqa megelőzhetik. A közepes méretű biztosítók közül a Posta mellett a két Vienna Insurance Group leány, az Erste és az Union díjbevétele ugrott meg nagyobb mértékben.

A harmadik helyre az Aegon jött fel, amelynél lényegesen kisebb volt a forgalomcsökkenés, 4,7 százalékos. Az ING 32 milliárdot közelítő díjbevételével továbbra is az ötödik helyen áll, ám ha tovább romlanak az értékesítési mutatói, a gyorsan növekvő Posta vagy a díjbevételét stabilan tartó Uniqa megelőzhetik. A közepes méretű biztosítók közül a Posta mellett a két Vienna Insurance Group leány, az Erste és az Union díjbevétele ugrott meg nagyobb mértékben.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.