Erősödőben az indexek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Közben az egyik legismertebb tengerentúli index, az S&P-500 a hét nagy részében emelkedéssel örvendeztette meg a befektetőket, így folytatódott a június óta tartó emelkedő trend. Az index több hónapos csúcsra kapaszkodott, és május óta nem látott értékeken tartózkodik. A vállalati jelentések a végéhez közelednek, a fontosabb társaságok már közölték negyedéves eredményüket, amelyek nem térítették el az árfolyamokat.
A német DAX-30 indexnél a tengerentúli piachoz hasonlóan meredek emelkedést lehet látni. Itt is több hónapos csúcsokat hozott a múlt hét, és a korrekciókkal tűzdelt emelkedés ezen a héten is folytatódhat.
Az indexek az augusztus első péntekén publikált, a várakozásoknál erősebb amerikai munkaerő-piaci adatoknak köszönhetően indultak el felfelé. A múlt hét első fele makrogazdasági hírekben szegény volt, ezért hangulatalapú kereskedést láthattunk, és az emelkedést az is segítette, hogy az európai adósságproblémák sem kerültek előtérbe. Csütörtökön a várakozásoknál gyengébb kínai és indiai ipari termelési adatok borzolták a kedélyeket, ennek ellenére felfelé mentek a piacok. A meglepő reakció azzal magyarázható, hogy a befektetők úgy gondolják, ezek az adatok a tengerentúli és az európai jegybanki stimulus valószínűségét növelik, ami pedig segítheti a részvényárfolyamok emelkedését. Az infláció 30 hónapos mélypontra esett Kínában, így egyre távolabb kerül a kormányzat a 4 százalékos inflációs céljától. Pénteken is folytatódott a negatív adatdömping Kínából. Az export növekedése meglehetősen gyenge lett, utoljára 2008-ban, a Lehman csődje után volt a mostanihoz hasonló gyenge hónapja a kivitelre szánt kínai termékeknek. Az adatok megerősítik a távol-keleti gazdaság lassulását, ezért a kormánynak újabb intézkedéseket kellene hoznia a növekedés fenntarthatóságáért.
Nyert a Telefonica
A piacvezető spanyol telefonszolgáltató, a Telefonica 448 millió eurós szerződést nyert Katalónia tartománytól mobil- és vezetékes telefon szolgáltatására a következő 10 évben. Ez egyértelműen kedvező, hiszen a közelmúltban a vállalat egyik legnagyobb problémáját a felhasználók számának csökkenése okozta. Számításaink szerint a kedvező hír 0,21 euróval növelheti a részvények értékét.


