BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fáj az új görög csomag is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Szeptember elejéig kell véglegesítenie a görög kormánynak azokat a takarékossági intézkedéseket, amelyeket a trojka vár el Athéntól a hitelprogram fenntartása fejében. A megszorítások a régi receptet követik: a görögöknek ismét a nyugdíjakon, az egészségügyben és a közszférában kellene spórolniuk.

Meglepő elégedettséggel intettek ideiglenes búcsút Athénnak vasárnap az EU–IMF–EKB alkotta trojka tagjai, akik az elmúlt hetekben a mintegy 130 milliárd eurós második hitelprogram állásáról és a jövőben szükséges intézkedésekről egyeztettek a görög vezetőkkel. „A megbeszélések jól haladtak, nagy előrelépés történt” – idézte a Reuters Paul Thomsent, a Nemzetközi Valutaalap követét, aki szerint sikerült közelebb kerülni a 2013–2014-ben esedékes 11,5 milliárd eurós megszorító csomag véglegesítéséhez. „Teljes egyetértés volt arról, hogy növelni kell az erőfeszítéseket a program célkitűzéseinek teljesítése érdekében” – jegyezte meg ezzel párhuzamosan az IMF közleménye.

A görögök azonban aligha osztoznak majd a trojka optimizmusában, hiszen az újabb megszorító csomag tőlük követel majd további áldozatokat. A Kathemerini értesülése szerint minden nyugdíjasnak további életszínvonal-romlásra kell felkészülnie: az eredeti tervekkel ellentétben ugyanis nemcsak az 1400 euró feletti öregkori járandóságot nyirbálják meg, hanem minden nyugdíjat megvágnak majd előreláthatólag öt-hat százalékkal. A változtatásra állítólag azért volt szükség, mert a részleges csökkentéssel nem lehetett volna elég pénzt megtakarítani.

A kormány elállhat attól az elképzeléstől is, hogy 65-ről 67 évre vigye fel a nyugdíjkorhatárt. Ehelyett annyit kötne ki, hogy 65 év alatt senki ne mehessen nyugdíjba. A szigorításokkal összesen 2,6 milliárd eurót spórolna meg a kormány a nyugdíjrendszerben.

Egy másik görög lap, a To Vima úgy tudja, hogy a már amúgy is omladozó egészségügyből mintegy kétmilliárd eurót vonhatnak ki. Másfél milliárd euróval kevesebb jut majd közigazgatásra, egy-két milliárd euróval csökkentik a közalkalmazottak juttatásaira elkülönített keretösszeget, és egymilliárddal kevesebbet szánnak majd a szociális rendszer fenntartására, valamint a települések támogatására. Nem menekül meg a fűnyírótól az oktatásügy sem, ahol 500 millió eurót kellene megtakarítania a kormánynak.

Az ismét két tűz közé kerülő görög kabinet szeptember elejéig véglegesíti az intézkedéscsomagot, ekkor tér ugyanis vissza a trojka küldöttsége Athénba. A kormánynak ezenfelül mintegy hárommilliárd eurós megszorítást kell végrehajtania az idei évben, és fel kell gyorsítania a privatizációt. A trojka ezek alapján szeptemberben dönt majd arról, hogy folyósítja-e a 130 milliárd eurós hitelcsomag újabb részletét, melyet Görögország adósságai törlesztésére fordít majd.

Az augusztust valószínűleg hitelcsomag nélkül is kihúzza majd Athén: az augusztus 20-án esedékes 3,2 milliárd eurós törlesztést a kötvénypiacon a tervezettnél nagyobb összegű kincstárjegy-kibocsátással fogja finanszírozni.

Söder a görögökről: „El kell költözni anyucitól”

Még egyes konzervatív körökben is nemtetszéssel fogadták a bajor pénzügyminiszter, Markus Söder vasárnapi nyilatkozatát, melyben a Keresztény- Szociális Unió (CSU) politikusa lekezelően beszélt Görögországról, és annak eurózóna-búcsúját szorgalmazta. „A görög kormánynak legkevésbé Németországból van szüksége tanácsokra” – mondta Michael Meister, a kereszténydemokrata CDU frakcióvezetője a Tagesspiegelnek, hozzátéve: a kilépés emlegetése káros, és fokozza a bizonytalanságot.

Söder a Bild am Sonntagnak úgy nyilatkozott, hogy Görögországnak még ebben az évben el kellene hagynia az euróövezetet. Szerinte Athén problémáiért kizárólag a hellének felelősek, Németország pedig – mint fogalmazott – nem fizethet tovább helyettük. „Egyszer mindenkinek el kell költöznie az anyucitól. A görögöknek most jött el ez a pillanat” – fűzte hozzá Markus Söder.

Söder a Bild am Sonntagnak úgy nyilatkozott, hogy Görögországnak még ebben az évben el kellene hagynia az euróövezetet. Szerinte Athén problémáiért kizárólag a hellének felelősek, Németország pedig – mint fogalmazott – nem fizethet tovább helyettük. „Egyszer mindenkinek el kell költöznie az anyucitól. A görögöknek most jött el ez a pillanat” – fűzte hozzá Markus Söder.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.