BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kissé csökkentek a Diákhitel Központ bevételei az első fél évben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Nem volt nyeresége a Diákhitel Központnak az első fél évben – derül ki a társaság beszámolójából. Az adózás előtti és az adózott eredmény is nulla lett a cégnél, szemben az egy évvel korábbi 133 ezer forintos szerény nyereséggel. Ez nem probléma, hiszen a Diákhitel Központ az alapítói szándék szerint nyereség nélkül működő társaság.

A cégnél az idei első fél évben 1 százalékkal 9,374 milliárd forintra csökkent a hallgatói hitelek után számított kamatbevétel, valamint a pénzügyi műveletek bevételei a tavalyi első félévihez képest, ennek az volt az oka, hogy a hallgatói hitelek kamata 50 bázisponttal csökkent a két időszak között.

Az adósságállománnyal kapcsolatos kamat- és kamatjellegű ráfordítások összege eközben 6,671 milliárd forintra nőtt, ez 5 százalékkal magasabb a tavalyinál. A cég idén nem változtatott a diákhitel kamatán, azt az előző fél évhez hasonlóan 8 százalékon tartotta, és az idei év második hat hónapjában is marad ez a kamatszint.

A társaság idén kötvényeket is bocsátott ki két sorozatban összesen 17,5 milliárd forint értékben. Ezekre az értékpapírokra az állam készfizető kezességet vállalt. Az értékpapírok a Budapesti Értéktőzsdén és az MTS Hungary rendszerében is elérhetőek. A Diákhitel Központ összesen 69,5 milliárd forintnyi névértékű kötvénnyel van jelen a piacon.

A társaság éves jelentésében megemlítik, hogy a cég 11 évvel ezelőtti indulása óta már több mint 322 ezer fő részesült hallgatói hitelben, közülük 100 ezren már vissza is fizették a tartozást. Az indulás óta csaknem 240 milliárd forintnyi hitelt folyósított a cég, az idei első fél évben 10 milliárd forint volt a diákhitelek összege, a teljes 2011/2012-es tanévben 19,7 milliárd forintnyi diákhitelt vettek fel a hallgatók. A teljes diákhitel-állomány az első fél év végén a folyósítások, tőketörlesztések és kamattőkésítések eredményeként 247 milliárd forintot tett ki.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.