Meddig emelkedhet az olaj ára?
A kínálati oldal szűkössége nem okozhat gondot, hiszen a szaúdi kitermelés több mint 30 éves csúcsra futott júniusban, miközben a világgazdasági növekedés kilátásaiban továbbra sem állt be jelentősebb pozitív fordulat. A világ legjelentősebb olajpiaci szereplője 3 százalékkal 10,1 millió hordó/napra emelte kitermelését, miközben a kivitel volumene csupán 7,84 millió hordót tesz ki.
Az európai döntéshozók – elsősorban Németország – ráadásul nem sieti el a perifériás országok megmentését, így egy kisebb korrekció ne elképzelhetetlen a fekete arany árfolyamában.
A grafikonra pillantva 96,75 dollárnál húzódó 200 napos mozgóátlag késztetheti megállásra az árfolyamot. Az Equilor szerint a 92 dollárnál elhelyezkedő 100 napos mozgóátlag fölötti szintekig tarthat a korrekció, ami egybeesik az emelkedő trendvonal alsó szárával is.


