BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tegnaptól ismét lehet igényelni mindkét diákhitelt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Immár publikusak a szabad és a kötött felhasználású diákhitelek feltételei, és tegnaptól mindkettőt lehet igényelni – közölte lapunkkal a Diákhitel Központ (DK). A szükséges nyomtatványokat a Diákhitel honlapjának (www.diakhitel.hu) internetes hitelügyintézési felületén, a www.diakhiteldirekt.hu oldalon lehet kitölteni, amelyet kinyomtatva, aláírva, a Diákhitel Központtal partner pénzintézetekben, takarékszövetkezetekben, postahivatalokban vagy felsőoktatási intézményekben kell leadni. A félév első hiteligénylésének utolsó napja 2012. szeptember 17. Újdonság, hogy az eddigi Csalogány utcai Diákhitel Ügyfélszolgálat mellett a KÖKI Terminálon is intézhetik ügyeiket az ügyfelek.

Az idei tanévtől az önköltséges vagy állami részösztöndíjas hallgatók a Diákhitel1 mellett a kötött felhasználású Diákhitel2-t is felvehetik, amely kizárólag a képzési díj kiegyenlítésére használható fel. A felvehető hitelösszegnek nincs felső határa.

Legfeljebb azonban akkora összeget vehet fel a hallgató, amekkora az intézménnyel szemben fennálló fizetési kötelezettsége. Az igényelt hitelt a DK közvetlenül az egyetem/főiskola számára utalja. A Di­ák­hitel2 felszámított kamatlába 2012. október 15-étől évi 2 százalék, a piaci kamat 2 százalék feletti részét az állam kamattámogatás formájában állja a diákok helyett.

A szabad felhasználású Diákhitellel kapcsolatban fontos változás, hogy a hitelszerződésüket 2012. augusztus 15-ét követően kötött hallgatók havonta maximum 50 ezer forint összegű kölcsönt igényelhetnek.

A korábban kötött kölcsönszerződések esetében ez a maximum csak a költségtérítéses képzésben tanulóknak érhető el, az államilag finanszírozott hallgatók továbbra is maximum havi 40 ezer forinthoz juthatnak hozzá. A köztes felvehető összegek változatlanok maradnak: havonta továbbra is 15, 21, 25, 30, 40 ezer forint igényelhető.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.