Sok kisbefektető külföldre is kacsingat
Az érdeklődést magyarázza, hogy a szezonális és ciklikus okok miatt a külföldi tőzsdéken is csökken a forgalom, ám ezek a piacok forgalmuk alapján még mindig összehasonlíthatatlanul más nagyságrendet jelentenek a Budapesti Értéktőzsdéhez (BÉT) képest. Amíg a BÉT napi forgalma 3–8 milliárd forint között ingadozik, addig csupán egyetlen cég, a Gazprom Londonban forgó papírjaival 80 milliárd forintos forgalmat bonyolítanak le egyetlen nap alatt.
A KBC Equitas által készített kisbefektetői felmérés arra is rávilágított, hogy a megkérdezettek manapság jóval kevésbé érdeklődnek az online devizakereskedés iránt, mint két évvel ezelőtt. Ebben Takács Szabolcs szerint közrejátszhat az is, hogy ezen a piacon a hektikus és sokkal kevésbé kiszámítható mozgások, illetve a túlzó tőkeáttétel miatt nagyon sok kisbefektető villámgyorsan elveszíti az összes befektetésre szánt tőkéjét. Ráadásul ez a piac túlzottan telítetté vált, szinte mindennap alakul egy-egy korábban sohasem hallott cég, amely újonnan kezd forex-szolgáltatásba.
„A piac fenntarthatatlan állapotba kezd kerülni, s ezt átlátják ügyfeleink is” – mondta az üzletfejlesztési igazgató. A felmérés készítői szerint világossá vált: ahhoz, hogy a lakossági befektetők biztonságban érezhessék magukat a nemzetközi tőzsdéken, oktatásra és elemzői támogatásra van szükségük. u Jegyzet: 16. oldal
Új részvénypiaci kategória: T
Tegnapi hatállyal a Budapesti Értéktőzsde új részvénypiaci kategóriát vezetett be. Katona Zsolt, a tőzsde vezérigazgatója szerint a T kategória bevezetésével is fel kívánják hívni a befektetők figyelmét a nyilvános tranzakciót vállaló, illetve az azt mellőző bevezetések közötti kockázati különbségekre. Ebből a kategóriából később fel lehet lépni felsőbb kategóriába, ha az adott cég nyilvános tranzakciót hajt végre. Az ezt nem vállaló, ma még B kategóriás cégek viszont átkerülhetnek az új kategóriába.


