BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Google és a Microsoft jelentése lejtőre küldte a piacokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Google idő előtti negatív meglepetése, amit a Microsoft gyenge eredménye csak erősített, lejtőre küldte a napok óta emelkedő amerikai piacokat – írják az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

A piacok ugyanakkor valójában moderált csökkenéssel reagáltak, ami alól talán a Nasdaq volt kivétel, érthető okokból. Az ázsiai piacok a negatív kínai FDI adat (a vártnál nagyobb visszaesés) ellenére a nap végére a pozitív tartományba fordultak, legalábbis ami a főbb piacokat illeti. A BUX-nak nem sikerült áttörnie a 19.300 pontos szintet, sőt leesett újra a 20 és a 30 napos mozgóátlagok környékére. Ez negatív jel, ennek ellenére enyhe emelkedést várunk, de úgy tűnik, hogy a kormány intézkedései nemcsak elméletileg, de a valóságban is megnövelték a részvénybefektetők elvárt kockázati prémiumát, ez pedig megnehezíti a további emelkedést.

USA, Európa:

- Tegnap volt a héten az első kereskedési nap, amikor veszteségben zártak a tengerentúli indexek. A technológia könyvelhette el a legnagyobb mínuszt, a többi index csak mérsékelt veszteségben zárt (Dow -0,06 százalék, Nasdaq -1 százalék, S&P500 -0,27 százalék).

- Múlt héten 388 ezerre emelkedtek a friss segélykérelmek, ami három havi csúcsot jelent. Az adatnak egyébként sem örültek a befektetők, mert az a piaci konszenzusnál (365 ezer) gyengébb lett.

- A makro adatok között pozitív meglepetések is voltak, a Philadelphia-i Fed index értéke -1,9 pontról 5,7 pontra emelkedett, szemben az 1 pontos várakozással. A leading indicators pedig -0,4 százalékról 0,6 százalékra emelkedett, az elemzők itt 0,2 százalékra számítottak.

- Az egyszeri tételeket is figyelembe véve csalódást okoztak tegnap a Morgan Stanley számai. A szűrt eredmény azonban jobb lett a vártnál, 25 cent helyett 35 cent lett a részvényenkénti profit. A nem tisztított eredmény nagyon gyenge lett, a várt 51 centes nyereséggel szemben 55 cent veszteséget szenvedett el a cég. Bevétel soron csalódást okozott a cég, a várt 8,34 milliárd dollárral szemben 5,3 milliárd dollárt jelentett. Az árfolyam 3,8 százalékot zuhant zárásra.

- Eredetileg piaczárás után publikálta volna a gyorsjelentését a Google, de a számok a tervezettnél korábban láttak napvilágot. A vállalat számai nagy csalódást okoztak a befektetőknek, ami az árfolyamon is meglátszott, 9 százalékos mínuszban felfüggesztették a papír kereskedését. A részvényenkénti profit 9,03 dollár lett az egyszeri tételektől szűrve, miközben az elemzők 10,65 dollárra számítottak. A bevételek a tavalyi 7,51 milliárd dollárról 11,33 milliárd dollárra emelkedtek, ami megfelel a várakozásoknak.

- A Microsoft számai is elmaradtak a várttól, az EPS 53 cent lett az elmúlt negyedévben, míg a piac 56,1 centet várt. Az árbevétel 7,9 százalékkal 16 milliárd dollárra esett, míg a konszenzus 16,4 milliárd volt. A Windows értékesítések gyengék voltak, de ne feledjük, hogy a Windows 8 értékesítése a jövő héten kezdődik.

- Az EU csúcson megállapodtak a közös bankfelügyelet ügyében. A rendszer jogi kereteit még idén kialakítják, és 2014 elejére az eurózóna mind a 6.000 bankjára kiterjesztik a felügyeleti rendszert. 2013 során pedig fokozatosan vezetik be a rendszert, pedig az eredeti tervek szerint már jövő januártól működött volna a felügyelet. A csúszás a német-francia ellentétnek köszönhető.

- Ma a McDonald’s, a General Electric és a Honeywell publikálja nyitás előtt negyedéves számait.

Olaj, arany:

- Negyedik napja tart az oldalazás a WTI típusú kőolaj piacán, egy meglehetősen szűk sávban, a 20 és 30 napos mozgóátlag között. 91,5 és 93 dollár közötti tartományról beszélünk, ahonnan hamarosan kitörhet az árfolyam.

- Az arany enyhén lefelé mozgott a tegnapi kereskedés során. Az 1.750 dolláros nyitás után zárásig csorgott lefelé a kurzus, egészen 1.741 dollárig, ami 0,5 százalékos mínuszt jelent. Reggel 1.737 dollárig esett tovább az arany.

Devizák:

- A forint napon belül jelentős erősödést mutatott be az euróval szemben, de ezek után némileg visszagyengült az árfolyama, így a nap egészét tekintve csak kismértékű erősödés volt tapasztalható. Az EUR/HUF árfolyam 278,11-ről 277,92-re csökkent. A hét első felében meredeken csökkenő CDS tegnap némileg elbizonytalanodott és nem folytatta tovább csökkenő tendenciáját, értéke az előző naphoz hasonlóan 245 bázispont közelében található.

- Az euró tegnap gyengült a dollárral szemben és az EUR/USD árfolyam 1,3119-ről 1,3067-re csökkent. Az árfolyam alakulását ma elsősorban a tegnap kezdődött két napos EU csúcsról érkező hírek befolyásolhatják.

Távol-Kelet:

- A Nikkei 0,15 százalékot a Hang Seng 0,29 százalékot, a Shanghai index értéke pedig 0,06 százalékot emelkedett.

- A héten megjelent kedvező kínai export adattal kapcsolatban a Kínai Kereskedelmi Minisztérium szóvivője azt mondta, hogy egyetlen kedvező adatból nem kell túlságosan nagy következtetéseket levonni, ugyanis a külső gazdasági környezet továbbra sem stabil.

- Kínában ma publikálták a beáramló közvetlen működő töke (FDI) alakulását, ami a várt 3,5 százalékos csökkenés helyett 6,8 százalékos visszaesést mutatott.

- Japánban az iparban megfigyelt aktivitási indexet publikálták, ami a vártnak megfelelően 0,1 százalékos növekedést mutatott.

Határidős piacok: A határidős indexek többsége a negatív tartományban van ma reggel.

Vállalati hírek

A Magyar Telekom is fizetheti a kormány által a minap bejelentett közműadót a földben húzódó vezetékei után.
- A 2013-tól fizetendő adó mértéke 100 forint méterenként
- A kormány évente 30 milliárd forint adóbevétellel számol a távközlési-, áramszolgáltató-, gázszolgáltató és vízmű cégektől.
- A Magyar Telekom hivatalos értesítést még nem kapott, így a fizetendő adó mértékét sem tudták megbecsülni.
- Az adót nem a kábelhálózatok hossza után, hanem csak a kábeleket vezető gyűjtő-csővezetékek hossza után vetnék ki.
A Magyar Telekom kábelhálózatának hossza 190.000 kilométer, de egy gyűjtővezetékben több kábel is fut, így a gyűjtővezeték hossza ennél jóval rövidebb.

Itt jegyezzük meg, hogy a cég már idén is fizet mintegy 20 milliárd forintnyi távközlési adót, az új adónem e felett értendő.

A részletek ismeretének hiányában nehéz megbecsülni a fizetendő adó mértékét, de abból kiindulva, hogy mekkora adóbevétellel számol a kormány a közműadóból, az jóval kisebb összegű lehet, mint a már most is fizetett adó.

- Az E-Star tegnap 320.2 millió forint névértékű kötvényt vásárolt vissza. Így összesen, már mintegy 800 millió forint névértékű kötvény vett vissza 280 millió forintos áron. Ha a cég megkapja az államtól a szerződés szerinti 2,5 milliárd forintot, akkor abból a cégnek marad mintegy 1 milliárd forintja a Raiffeisein hitel visszafizetése után (saját számításaink szerint). Az pedig elégséges lesz arra, hogy a maradék lejáró kötvényekre a cég kifizesse a 700 millió forintot. A cég november 2-ra halasztja a közgyűlését a korábban meghirdetett napirendi pontokkal, ugyanis az október 22-re meghirdetett időpontra a részvényesek kevesebb, mint fele regisztrált.

- Megkezdte a termelést a MOL gumibeton üzeme. A gyár 5.000 tonna használt gumiabroncsból 100-150 kilométernyi útszakaszra elegendő gumibetont tud előállítani. A környezetkímélő, új technológiát használó beruházás nincs jelentős hatással a cég értékeltségére.

- A gazdasági minisztérium megerősítette, hogy 2014-ben már feleznék a bankadót, így a jövőre még teljes összegben fizetendő bankadó az OTP esetében részvényenként 58, az FHB esetében 15 forintot jelent.

- Az ArcelorMittal USA tegnap jelentette be, hogy az acélipari dolgozók szervezetével (United Steelworkers) három éves szerződést írtak alá, ami közel 14.000 dolgozót érint. A szervezet elnöke nagy sikernek értékelte a megállapodást, ami sokat javít a munkavállalók és a leendő nyugdíjasok helyzetén. A program szerint a következő három évben 4,5 százalékkal fog nőni a munkavállalók bére, de legalább 2.500 dollárral. A dolgozók többféle béren kívüli juttatást fognak kapni, és nyugdíjazási programokat dolgoznak ki. A profit felosztási program keretében a vállalat nyereségének 7,5 százalékát fogják szétosztani a dolgozók között.

- A Banco Santander egyezséget kötött az Elavon nevű céggel POS fizetési megoldásokra (bankkártyával történő fizetés üzletekben). Így a bank 168,5 millió euró értékű üzletet transzferál a közös cégbe, amelyben 49 százalékos részesedése lesz. A cég nettó 86,6 millió eurót keres az üzleten, amelyet a hitelezett ingatlanok céltartalékolására fordít. A tranzakció árfolyamhatása marginális, 1 cent plusz részvényenként.

- A BMW értékesítési vezetője a La Tribune című francia lapnak azt nyilatkozta, hogy a vállalat teljes kapacitással termel összes üzemében. Októberre is növekvő értékesítési adatokat vár a vállalattól és azzal számol, hogy októberben év/év alapon 8-9 százalékos növekedést fognak tudni felmutatni.

- A német Manager Magazin szerint a Daimler 1,3 milliárd eurós nagyságrendű takarékoskodási programot tervez. Az európai értékesítési gyengeségek és az erősödő kínai verseny miatt van szükség a költségcsökkentésre. A programtól évi 3 milliárd eurós profitbővülést vár az autógyártó. A cég eredményét az is rontani fogja, hogy az S-osztály 2013-as premierje várhatóan három hónapot csúszik. Elbocsátásokat nem tervez a vállalat.

- A Fiathoz tartozó Maserati 485 darab gépkocsit hívott vissza a keréknyomás ellenőrző rendszerének lehetséges meghibásodásai miatt.

- A Qatar Air vezérigazgatója, Akbar Al Baker egy interjúban közölte, hogy nem csatlakoznak a Lufthansa által alapított szövetségéhez a Star Alliance-hez a német cég erőszakos versenypolitikája miatt. Szerinte a Lufthansa stratégiája nem preferálja a szabad versenyt és nem kedvez a Perzsa-öbölben tevékenykedő fuvarozó társaságoknak sem, így a katari légitársaságnak.

- A DZ Bank vételről tartásra minősítette le a Lufthansa-t. A 12 hónapos célár 11,50 euró.

- Bár a Nokia a vártnál némileg jobb eredményt ért el, az EPS és az árbevétel terén sok okot nem látunk az örömködére, ugyanis a gyorsjelentés számos pontján fedezhetőek fel negatív fejlemények. A nettó készpénzállomány értéke jelentősen, 630 millióval csökkent, ami 15 százalékos csökkenés az előző negyedévhez képest. Ez a negatív üzemi eredmény mellett nagyrészt az FX veszteségeknek és a restrukturálásnak köszönhető. Pozitívum, hogy a bruttó profithányad emelkedett, ugyanakkor az üzemi hányad csökkent. Az EPS a várt -0,109 euró helyett -0,071 eurós volt, vagyis a veszteség a vártnál kisebb lett. Az árbevétel a várt 7 millió euró helyett 7,2 millió euró lett, azonban az előző negyedévekhez képest ez is csökkenést jelent. Év/év alapon az árbevétel 19 százalékot csökkent. Különösen fájó lehet a cég számára, hogy év/év alapon 63 százalékkal csökkent az okostelefonok értékesítésének volumene, ami bevételi oldalon 56 százalékos csökkenést eredményezett, vagyis némileg magasabb áron tudta készülékeit értékesíteni a társaság. Az okostelefon szegmensben, a harmadik negyedévben már a bruttó marzs is negatív volt. .A legnagyobb értékesítési csökkenést, mind értékben, mind pedig darabszámban Kínában és Észak-Amerikában szenvedte el a társaság.

- Várakozásainknak megfelelően jó eredményről számolt be a Nokia és a Siemens közös leányvállalata, mely hálózatfejlesztéssel foglalkozik. A Nokia Siemens Networks árbevétele és üzemi eredménye is növekedést mutatott.

- Az Accenture és a Siemens közösen okos mérők fejlesztésébe és értékesítésébe kezd a közműcégek számára. Ezekkel a mérőműszerekkel könnyebbé válhat a vállalatok számára az automatizálás, diagnosztizálás és az ellenőrzés is.

- A Siemens 4,9 millió dolláros (3,75 millió eurós) megbízást kapott a Manchester Memorial kórház energetikai rendszerének fejlesztésére. A hír pozitív, azonban nagysága miatt árfolyamhatásra nem számítunk.

- A Siemens egy 220 millió dolláros (168 millió euró) tendert nyert el gáztüzelésű erőmű kivitelezésére Brazíliában. A szerződés megkötése a fair értékben 0,4 eurós javulást, vagyis az árfolyam 0,5 százalékos növekedését eredményezheti.

- A Moody’s megerősítette a Telefonica részvényeinek Baa2 besorolását és annak negatív kilátását is.

- A Telefonica bejelentette, hogy nem áll szándékában német leányvállalatából a jelenlegi 23 százaléknál többet a tőzsdére vinni, vagy más úton értesíteni.

 

Erste-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.