Az év elejétől már fél tucat bank kínálja az új kamattámogatásos, úgynevezett otthonteremtő hitelt. A kölcsön feltételei is puhultak az év elejétől, most már nem csökken évente a kamattámogatás mértéke, hanem az első öt évben végig fix marad. Használt lakás vásárlása esetén az állam a referencia állampapírhozamok 50 százalékának megfelelő mértékű támogatást ad, új lakásnál 60 százalékos, három vagy több gyerek esetében pedig 70 százalékos a kamattámogatás mértéke.
Ez azt jelenti, hogy a lakás típusától, a gyerekek számától és a kamatperiódustól függően januártól például 3,16-4,59 százalékpontnyi kamatkedvezményt érhetnek el az ügyfelek az ügyleti kamatokból, amelyek maximális mértéke 11,2-11,52 százalék között lehet. Ráadásul ha az állampapír-piaci hozamok alacsonyak maradnak, akkor a kamatok még tovább csökkenhetnek, februártól például még olcsóbb lesz ez a hitel.
Az állampapír-piaci hozamok süllyedésére persze nem lehet mérget venni, de aki esetleg attól tart, hogy felfelé mozdulnak majd a jövőben a hozamok, az is bebiztosíthatja magát középtávra egy ötéves kamatperiódusú hitellel. A kamattámogatott hitelre megvásárolható ingatlanok köre is bővült, használt lakást most már 20 millió forintos összeghatárig lehet támogatott hitelből vásárolni, a maximálisan felvető kölcsönösszeg viszont maradt a 6 milliós forint.
A feltételek lazítására feltehetően azért volt szükség, mert a kamattámogatott hitelek megjelenése ellenére a lakáshitelezés nem futott fel Magyarországon. A kölcsönt tavaly augusztusban az OTP kezdte el forgalmazni, nem sokkal később megjelent a konstrukció az FHB-nál és a K&H-nál is, az UniCredit Bank ősszel, az MKB pedig decemberben vette fel a termékpalettára a kölcsönt, a Budapest Bank pedig e hét elejétől kínálja ezt a hiteltípust. Az OTP Bank vezetői a kölcsön elindítása után nagy reményeket fűztek a konstrukcióhoz, a lakáshitelezés fellendülését várták tőle, a robbanás azonban elmaradt. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a forint lakáshitelek szerződéses összege az ősz folyamán havonta 10 milliárd forint alá süllyedt, hasonlóan kevés forintalapú lakáshitelt utoljára akkor adtak el Magyarországon, amikor még deviza lakáshiteleket is értékesítettek a bankoknál.
A legalacsonyabb nettó kamat, amit el lehet érni ezeknél a hiteleknél, évi 6 százalékos. Ha az adós által fizetendő kamat e szint alá süllyed, az állam felfüggeszti a további támogatást. Vannak egyébként már most is olyan hitelintézetek, amelyeknél egyes esetekben a jogszabályban rögzített minimum szintre csökkent a támogatott hitelek kamata. A verseny is elindult ugyanis a bankok között a kamatok terén. Jelenleg a legalacsonyabb ügyleti kamatok az FHB-nál érhetők el, a legjobb minősítésű kliensek akár 8,82 százalékos ügyleti kamat mellett is kérhetik a kölcsönt, amelynek így a támogatással együtt a nettó kamata a limitig csökken. Szintén elérhető egyes ügyfelek számára a 6 százalékos kamat a K&H-nál, amely a kölcsönt folyósító bankok többségével szemben nem a maximálisan megengedett, hanem annál 1 százalékponttal alacsonyabb ügyleti kamatokkal operál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.