BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyenge hozam az alapoknál

A hazai tőkevédett alapok piacát mind a kezelt alapok száma, mind a bennük lévő vagyon nagysága alapján három piaci szereplő, a K$amp;H, az OTP és az MKB uralja. Közülük is a K&H dominanciája a legjelentősebb, az alapok 45, és a bennük lévő vagyon 53 százaléka ehhez az alapkezelőhöz köthető – állapítja meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a tőkevédett alapokról szóló témaelemezésében.

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének adatai szerint tavaly szeptember végén a befektetési alapokban lévő vagyon 14 százaléka volt tőkevédett konstrukciókban. Az ilyen alapok vagyona 2009 és 2012 között nagyjából 430 és 460 milliárd forint között stabilizálódott, vagyis a tőkevédett alapok az érettség fázisában vannak. A felügyelet szerint költségterhelés szempontjából ezek az alapok a középmezőnyben helyezkednek el. Hozamok szempontjából viszont az elmúlt három évben ezek az alapok nem teljesítettek túl jól. A konstrukciók felénél az éves hozam a három százalékot sem érte el, egyharmaduknál a hozam 3 és 5 százalék közé esett, vagyis bankbetétekkel vagy lejáratig megtartott állampapírokkal magasabb nyereséget érhettek volna el a befektetők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.