BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végéhez közeledik a szezon

Lassan véget ér az amerikai gyorsjelentési szezon, hiszen a múlt hét végéig 452 társaság jelentett az 500 indextagból. Így az összesített eredmények már nem változnak számottevően. A súlyozott profit 2,3 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest, és éves összehasonlításban is növekedést láthatunk, amely körülbelül 5 százalékra rúg.

A várakozásokhoz viszonyítva is örülhetünk, hiszen azokat is kicsivel több, mint 5 százalékkal meghaladták az eredmények. Az összes szektorban növekedést láthattunk, amelyből kiemelkedett a telekommunikáció. A szektor eredménye negyedéves összehasonlításban majdnem 11 százalékkal bővült. Ugyanakkor az árfolyam reakció már annál tragikusabb volt, hiszen a jó eredmények ellenére az árfolyam 0,5 százalékkal csökkent.

Hasonlóan gyengén viselkedtek a közmű, nehézipar és egészségügyi szektorok. A kiskereskedelem volt az egyértelmű nyerő, 1,5 százalékos emelkedést láthattunk az 5 százalékpontos eredmény meglepetésre. A piac 0,4 százalékot emelkedett a jó hírre .

Lesznek még izgalmas gyorsjelentések, hiszen a héten jelent még a Cisco, vagy az általános fogyasztói hangulatról sokat eláruló Wall-Mart. Az utóbbi 5 százalékkal növelheti eredményét, míg az előbbi várhatóan stagnálhat. Összességében az eredmények továbbra is növekvő pályán vannak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.