Jó második negyedéves GDP adatokat láthattunk a mind Franciaországból, mind Németországból ma reggel. Ez újabb örömet hozhat az európai piacokra. A DAX a tegnapi emelkedést követően tovább emelkedhet, amelyet a technikai kép is alátámaszt. Így a csúcsot is ostrom alá veheti 8 558 pontnál, amely mintegy 140 pontra van a tegnapi záró értéktől. Persze erre az eseményre nem feltétlenül ma kerül sor, írják az Erste elemzői.
Ha a BUX-ra tekintünk, akkor azt láthatjuk, hogy a 200 napos mozgóátlagon billeg az árfolyam, és elvileg kialakult az a technikai szituáció, amelyből újra emelkedésbe kapcsolhat az index, így ma emelkedést várunk Budapesten is.
USA:
- Eséssel indult a nap a tengerentúli börzéken, de hamar irányt váltottak a piacok és meredek hegymenet következett, de az utolsó órákban ismét lefelé indultak az árfolyamok (Dow 0,2 százalék, Nasdaq 0,38 százalék, S&P500 0,27 százalék).
- A Dow Jones komponensei közül a legjobb teljesítményt a Hewlett Packard (2,1 százalék) és a Boeing (1,9 százalék) könyvelhette el, a vesztesek közé a Microsoft (-2 százalék) és az Alcoa (-1,4 százalék) tartozott.
- Az Apple árfolyama 4,7 százalékkal került feljebb annak köszönhetően, hogy az ismert befektető, Carl Icahn azt publikálta twitter oldalán, hogy hatalmas pozíciót épített ki az Apple-ben, és szerinte a cég alulértékelt.
- Tegnap megszólalt az atlantai Fed vezetője, Dennis Lockhart, szerinte a gazdaság alakulása nem teszi lehetővé, hogy a Fed pontos iránymutatást adjon a közeljövőre vonatkozóan, és szeptemberben még nem lesz elegendő makroadat, ezért egyelőre nincs szó az eszközvásárlási program csökkentéséről. Dennis Lockhart szerint a fellendülés az év hátralévő részében és jövőre is folytatódhat, de rövidtávon bizonytalanok a kilátások.
- A kiskereskedelmi forgalom 0,2 százalékkal emelkedett júliusban, ami valamelyest elmarad a 0,3 százalékos várakozásoktól.
- Ma a Cisco Systems publikálja zárás után negyedéves számait.
Európa:
- Jó hangulat uralkodott a nyugat-európai börzéken (FTSE100 0,57 százalék, DAX 0,68 százalék, CAC40 0,52 százalék).
- Jobb lett a német GDP a várakozásoknál, az ország második negyedéves teljesítménye 0,7 százalék lett az előző negyedévhez viszonyítva, míg az elemzők 0,6 százalékot vártak.
Olaj, arany:
- A WTI 106,5 dolláron állt ma reggel, a piac továbbra is a készletadatokat és a Fed akcióit figyeli.
- Az arany 1.320 dolláron állt ma reggel. A fő hír, hogy India 10 százalékra emeli az arany importvámját, ami az elmúlt 8 hónapban már a harmadik ilyen lépés. A cél a jelentős fizetési mérleg hiány csökkentése, és így a rúpia árfolyamának megtámasztása. Eközben Kínából növekvő aranykeresletről jöttek hírek. Ezek szerint idén májusig már közel 300 tonna aranyat vettek a kínaiak, ami 20 százalékkal haladja meg a tavalyi értéket.
Devizák:
- Tegnap is tovább folytatódott az EUR/USD devizapár 1,34-es szintről indult korrekciója, melynek eredményeként az árfolyam már a 20 napos mozgóátlag szintjéig, 1,3263-ig mérséklődött.
- Vártnál alacsonyabb, mindössze 1,8 százalék lett a júliusi inflációs adat hazánkban, melynek megjelenése után gyengülésnek indult a forint árfolyama az euróval szemben, ugyanis a várttól elmaradó infláció nagyobb kamatcsökkentés előtt nyithat teret. A napi maximum 299,32 volt, amit délután ért el az árfolyam, azonban zárásra 298,01-ig mérséklődött a deviza jegyzése. Ma reggel enyhe forintgyengülés tapasztalható 298,4 környéki árfolyammal.
Távol-Kelet:
- A Nikkei 1,3 százalékot, a Hang Seng 1,25-ot, miközben a Shanghai index 0,1 százalékot emelkedett.
- A dél-koreai munkanélküliség a vártnak megfelelően változatlanul 3,2 százalék maradt.
Határidős piacok:
- A Dow Jones és az S&P kivételével a főbb határidős indexek a pozitív tartományban voltak ma reggel.
Vállalati hírek
- Holnap tőzsdenyitás előtt teszi közzé II. negyedéves eredményét az OTP.
- OTP, FHB: A kormány újratárgyalná a devizahiteles mentőcsomagot és a magáncsőd intézményét, a végső döntéssel azonban megvárja a bankszövetség javaslatait is. A mai kormányülés után már többet tudhatunk majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.