BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntöttek az ING pénztárairól

Mindkét pénztári ág másik pénztárba való beolvasztásáról döntöttek az ING Nyugdíjpénztár tegnap megtartott küldöttgyűlésein. Ugyanakkor az önálló pénztárként való működés és a végelszámolás is felmerült a lehetőségek között

Tegnap tartották küldöttgyűléseiket az ING Nyudíjpénztár magán és önkéntes ágai. A pénztártagokat képviselő küldötteknek arról kellett határozniuk, mi legyen a pénztárak sorsa. Három forgatókönyv jöhetett szóba, az egyik az önálló pénztárként való további működés, a másik a végelszámolás, a harmadik pedig a beolvadás egy másik pénztárba. Végül mindkét ág esetében ez utóbbi mellett döntöttek, ami minden bizonnyal a tagság érdekeit is a legjobban szolgálhatja majd.
A magán ág a Horizont magánnyugdíjpénztárba olvad be, amely korábban Axa néven működött.

A francia Axa a biztosítóját eladta ugyan nem rég az Union és Erste révén Magyarországon már jelenlévő Vienna Insurance Groupnak, de a pénztárairól úgy nyilatkozott, hogy tovább kívánja működtetni, és anyagi támogatást is nyújt nekik. Piaci információk szerint jelenleg a Horizont számít a legtőkeerősebb magánnyugdíjpénztárnak, és az egyesülés után ez lesz a legnagyobb kassza a piacon.

A Stabilitás Pénztárszövetség adatai szerint a tavaly év végén a Horizontnak valamivel több mint 12 ezer tagja volt, az ING taglétszáma pedig 27 ezer fő, tehát a beolvadás után csaknem 40 ezer tag vagyonát kezelheti majd a pénztár, ami a 62,4 ezer fős pénztártagság csaknem kétharmada. A mintegy 200 milliárd forintos magánnyugdíj-pénztári vagyon nagyjából fele is ennél a pénztárnál koncentrálódik majd.

Az, hogy a Horizont lett a befutó, nem okozott igazán meglepetést, hiszen a befogadó pénztár pénteken közzétett küldöttközgyűlési meghívójában a napirendi pontok között szerepel egy szándéknyilatkozatnak az elfogadása magánnyugdíjpénztár befogadására. A rendkívüli küldöttközgyűlést május 5-én tartja majd a pénztár.
Az ING önkéntes ága az Aranykor önkéntes nyugdíjpénztárba olvad majd be.

Lapunk úgy értesült, erre az ágra több pályázó is volt, de a nagyobb kasszákkal való összeolvadást valószínűleg a versenyjogi problémák elkerülése miatt végül elvetették. Az önkéntes nyugdíjpénztári piacon az ING és az Aranykor is közepes méretű szereplőnek számít, az ING által kezelt vagyon tavaly év végén megközelítette a 68 milliárd forintot, az Aranykor tagjainak 30 milliárd forintnyi megtakarításuk volt.
Taglétszámuk tekintetében is a középmezőnyben találhatók a pénztárak, az ING önkéntes ágának 82 ezer, az Aranykornak 36 ezer tagja volt tavaly.

Az ING részéről egyébként kissé meglepőnek tűnhet a fordulat, hogy kihátrált a pénztárak mögül, hiszen 2012 októberében a néhány hónapja kinevezett vezérigazgató, Cornelia Coman még arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy komoly lehetőséget lát a magyarországi önkéntes nyugdíjpénztári piacban. Az idén év elején viszont a vezérigazgató egy másik sajtótájékoztatón már úgy látta, az erőteljesen korlátozott közvetítői jutalék miatt nehéz az önkéntes nyugdíjpénztári tagság értékesítése, feltehetően ez vezetett a mostani lépéshez.

Pozitív hozamok

Az év eddigi részében minden hazai magánnyugdíj-pénztári portfólió pozitív hozamot ért el. Április 9-ig a legmagasabb hozam az MKB növekedési alapjánál keletkezett, 2,65 százalékos. A második legjobban teljesítő portfólió az ING kiegyensúlyozott alapja lett, január óta több mint 2 százalékos hozamával. Az ING portfóliói a jobbak között vannak az idén, a magánnyugdíjpénztár növekedési alapjának hozama is 1,99 százalékos lett szűk három és fél hónap alatt, a klasszikus alapok közül is az ING-é a legjobb 1,58 százalékos hozamával.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.