BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Néha kerülni is kell az exithez vezető úton

Már több mint 40 ezren használják annak a magyar fejlesztő csapatnak az alkalmazását, amely már több nagy amerikai IT cég figyelmét is felkeltette, de vannak partnereik az arab világ építőipari szektorából is.

Legnagyobb eredményüknek mégis azt tartják, hogy a Microsofttal és az SAP-val anyavállalat szinten sikerült olyan komoly kapcsolatokat kialakítaniuk, hogy időnként a véleményüket is kikérik bizonyos technológiák jövőbeni fejlesztési irányáról. Az üzleti mobil alkalmazásfejlesztést megkönnyítő applikációt készítő JayStack magvető befektetéssel alakult 2011-ben. Pontos termékvíziójukkal és reális üzleti tervükkel sikerült megtalálniuk azt a befektetőt, aki hozzájuk hasonlóan hitt abban, amit csinálnak.

A befektető számára lényeges volt a már korábban több alkalommal is bizonyított és összeszokott csapat, a létező és dinamikusan fejlődő piac, valamint az az exit útvonal, amelyen azóta is haladnak. A közös munkáról Csiszár Dénes, a JayStack Technologies LLC üzletfejlesztési igazgatója elmondta, egy csónakban evezve igyekeznek valóban nagy lendületet adni a cégüknek.

„Természetesen mi befektetést szerettünk volna kapni, ők pedig egy világos exit útvonallal, fenntartható fejlődéssel bíró céget. Amikor egy induló vállalkozás tapogatózik, jól jön a segítség pénzügyekben, logisztikában, tervezésben.” Éppen ezért egy olyan befektetőt szerettek volna, aki ebben nyújthat segítséget számukra. „Az elmúlt 2 és fél év során lényegesen eltértünk az eredeti üzleti tervtől, hiszen reagálnunk kellett a piaci körülményekre, így volt olyan termékvonal is, amit korábbi formájában teljesen megszüntettünk.” Jelenleg második körös befektetői tárgyalásokat folytatnak, amelyek során az számukra a legnagyobb kihívás, hogy hűen tolmácsolják ennek a nagyon B2B, nagyon fejlesztőknek szóló termékcsalád történetét a potenciális befektetőnek. A magyar startup üzletfejlesztési igazgatója ugyanakkor kiemelte, rendkívül fontos a folyamatos innováció is, hiszen ezáltal őrizhetik meg vezető pozíciójukat a piaci szegmensükben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.