A jelenlegi helyzetet mutató komponens, amely év közepe óta csökkent, most valamivel nulla fölött megállt (még expanzió). Ennek igazán lehet örülni. A jól teljesítő amerikai gazdaság és a likviditásnövelő intézkedések az EKB részéről lassan meghozzák a megfelelő hatást. Mindezek ellenére a DAX esetében enyhe csökkenésre számítunk a mai napon, ami természetes korrekciója lehet az elmúlt két nap jelentősebbnek mondható emelkedésnek. A korábbi lokális csúcs, illetve a 200 napos mozgóátlagról, azaz a 9460-9500 közötti tartományban következhet be a forduló. Egy ilyen korrekcióban két potenciális támaszszintet látunk 9400 és 9325 pontok környékén.
Az olaj piacán is fontos hír érkezett. Leszavazták a Keystone pipeline XL megépítését (napi 830 ezer hordó), amely az albertai mezőket kötötte volna össze a Cushinggal, a Baker-i régión (olajtárolók) keresztül, és nagyrészt párhuzamos lett volna egy 2015-re elkészülő másik szakasszal. Így kevesebb olaj fog eljutni Cushingba, ami elméletileg emeli a WTI olaj árát. Ugyanakkor nem látunk benne jelentősebb változást, ami valószínűleg annak tudható be, hogy az új felállású republikánus többségű szenátus már meg fogja szavazni. Összességében tehát sok hűhó semmiért, amit a „csavaros eszű”, „rafinált” olajpiaci szereplők átlátnak.
Annak ellenére, hogy a nemzetközi vezető piacokon korrekcióra számítunk a mai napon, Budapesten inkább az oldalazás lehet az úr.
Nemzetközi hírek
USA
- A Dow Jones és az S&P 500 index is új csúcsra szaladt tegnap, ami 2.051,8, illetve 17.687,8 pontos értéket jelentett, de a Nasdaq index 0,67%-os emelkedése mellett sem mehetünk el szó nélkül.
- Az esti Fed jegyzőkönyv tarthatja ma lázban a piacokat. A munkaerő-piaci adatok javulása kedvező folyamat, ugyanakkor az inflációs pályában lefelé mutató kockázatok jelentkeztek, ami a 2%-os cél elérésének esélyét csökkenti. A legutolsó jegyzőkönyvben láthattunk arra utaló jeleket, miszerint az alacsony kamat „tekintélyes ideig” fennmaradhat, aminek a piacok is megörültek. Nem lennénk meglepve, ha újfent hasonló szófordulattal találkoznánk a sorok között.
- Lerántották a leplet a GoPro tőkeemelésének részletiről. A „B” sorozatú részvények tulajdonosai több mint 9 millió részvényt váltanak át „A” sorozatúra, majd ezeket eladják („B” sorozat 9%-a). A másodlagos kibocsátás keretében pedig 78,12 dolláros eladási ár mellett 1,29 millió darabbal nő az „A” sorozatú papírok darabszáma, ami 100 millió dolláros tőkebevonást jelent. A matekozás eredményeképpen csupán 1%-kal hígul majd a jelenlegi tulajdonosok részesedése. A GoPro részvényei különösebben nem reagáltak a részletekre, hiszen a cég már korábban bejelentette a másodlagos kibocsátás lehetőségét.
Európa
- Látványos optimizmusról tettek tanúbizonyságot az európai börzék, miután a német ZEW fogyasztói bizalmi index markáns felülteljesítést mutatott a statisztikákban. A FTSE 100 index 0,56%-kal, a CAC 40 index 0,86%-kal, míg a DAX index 1,61%-kal zárt feljebb az egy nappal korábbi záró értékéhez képest.
- A korábbi híreszteléseknek megfelelően bizalmatlansági indítványt nyújtott be az Európai Parlament képviselőinek többsége a Jean Claude Juncker vezette Európai Bizottság ellen. Ha jövő héten a képviselők több mint kétharmada megvonja a bizalmat, akkor az egész testületnek le kell mondania. Ez lesz a 80-dik ilyen alkalom, amikor megvonják a bizalmat, eddig azonban egyszer sem került sor a lemondatásra.
- Angela Merkel egy Sydney-ben megtartott előadáson komolyan bírálta Vlagyimir Putyint. A szabadkereskedelmi megállapodás megkötésének megakadályozása mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a hidegháborúból származó gondolkodásmód nem érvényesülhet. A kancellárasszony szerint ez a dolog már nemcsak Ukrajnáról, hanem Moldováról, Grúziáról, és a későbbiekben akár Szerbiáról is szólhat.
- A finn Nokia egy kínai hardver gyártóval közösen Androidos tabletet dob piacra 249 dolláros áron (adó nélküli ár). A kínai bevezetésre február 19-ével kerülhet sor. A bejelentésre több mint 3%-ot tudott emelkedni a részvény árfolyama.
- A Bank of England délelőtt folyamán megjelenő jegyzőkönyvén kívül érdemi adatra nem kell számítani Európából.
Olaj, arany
- Folytatódott a csökkenés, a WTI 74 dollárig süllyedt ma reggel. A piac arra spekulál, hogy az OPEC nem csökkenti kínálatát. Elsősorban a kisebb termelők (Ecuador, Venezuela) szeretne csökkentést, míg Szaúd-Arábia is esetleg visszavenné termelését, ha Líbia termelése felfut. A többiek viszont a piaci részesedésük megtartása mellett teszik le voksukat.
- Az arany 1,197 dollár volt ma reggel unciánként, ami némi esést jelent a tegnapi árakhoz képest. Elsősorban az erős arany okozta az árak csökkenését a korábbi, kéthetes maximumról. Az arany esetében az ázsiai fizikai kereslet nő, míg a pénzügyi befektetők jelentős mennyiséget adtak el az idei évben.
Devizák
- Több londoni devizakereskedő szerint is extrém méreteket öltött az euró short pozíciók aránya, így már nagyrészt beárazódhatott az EKB QE programjának kibővítése, és inkább egy korrekcióra számítanak az árfolyamban. A tegnapi vártnál kedvezőbb európai ZEW index hatására látható is volt egy korrekció, melynek hatására a 20 napos mozgóátlag 1,253-as értékéig pattant az EURUSD árfolyama. A devizapár szempontjából kiemelt jelentőséggel bírhat a Fed este megjelenő jegyzőkönyve, melyben a jövő évi kamatemelés megkezdésére vonatkozó utalások fogják a piac figyelmet felkelteni.
- Nagyot korrigált a forint az euróval szemben. Ennek köszönhetően az EURHUF árfolyam 306,2-ről 305,6-ig csökkent, bár napon belül 305,3-nál is járt a devizapár. A legutóbbi alkalommal a 305-ös támasz állította meg az EURHUF erősödését, és most is ezt a szintet lesz majd érdemes figyelni.
Távol-Kelet
- A Nikkei 0,3%-ot, a Hang Seng 0,5%-ot, a Shanghai index pedig 0,2%-ot csökkent.
- Shinzo Abe japán miniszterelnök a várakozásoknak megfelelően tegnap délután több fontos bejelentést is tett. Előrehozott választásokat ír ki decemberre, bár a pontos dátumot még nem konkretizálta, de ezzel összhangban a parlament alsó háza péntektől feloszlik. Az ÁFA emelést a várakozásoknak megfelelően 18 hónappal elhalasztotta, így arra majd csak 2017-ben kerül sor. Gazdaság élénkítéssel kapcsolatban konkrétumokat nem árult el, mindössze annyit közölt, hogy felkérte minisztereit a lépések kidolgozására.
- Bár a japán hírek a gazdaság szempontjából nézve pozitívak, de a költségvetést és az államadóságot is negatívan befolyásolhatják, így tovább folytatódhat a jen gyengülése a dollárral szemben.
- A japán jegybank mai ülésén nem változtatott az eszközvásárlási programon, az továbbra is évi 80 ezermilliárd jen, és a vásárolt eszközök átlagos futamideje 7 és 10 év között maradt. A legutóbbi ülésen nagyon szoros, 5:4 arányban szavazták meg az eszközvásárlási program 70 ezermilliárd jenről történő megemelését, most azonban 8:1 arányban döntöttek a tartásról.
- 2009 májusa óta először bullish a JPMorgan a kínai részvényekre, ezért azok felülsúlyozását javasolják a portfolión belül. Az elemzőház véleménye szerint a részvények emelkedését támogathatja, hogy jövőre várhatóan két alkalommal is csökkentik a bankok tartalékrátáját, illetve, hogy fokozatosan lebontják a befektetési korlátozásokat.
Határidős piacok
- A főbb amerikai határidős indexek a negatív, míg az európaiak a pozitív hangulatban voltak ma reggel.
Vállalati hírek
- Simola József, a MOL pénzügyi igazgatója egy interjúban a következőket mondta: (i) a MOL továbbra is nyitott a lehetséges akvizíciók tekintetében, (ii) a cég termékei iránti kereslet évi 1-2%-kal nőhet, (iii) az INA iránt érdeklődő cégek megkezdték a horvát cég átvilágítását, ami egybevág a korábbi híresztelésekkel.
- A Richter további 40 000 darab saját részvényt vásárolt november 17-én 3.707 forintos átlagáron. A cég jelenleg 300 856 darab saját részvényt bitorokol, és bónusz programjához még további 380 000 darabot szándékozik venni.
A spanyol Banco Bilbao tárgyalásokat folytat a török Garanti Bankasi-val, hogy a jelenlegi 14,89%-os részesedéséhez további 24,9%-ot vegyen. A török bank a BBVA részesedés nélkül 10 milliárd eurót ér a jelenlegi piaci ár mellett.
Németországban kísérleti jelleggel engedélyezhetik az olaj- és gáz kitermelését kőzetrepesztéses módszerrel, vagyis a palaolaj forradalom akár Németországba is begyűrűzhet. A német kormány eddig erőteljesen elzárkózott a technológia alkalmazásától. A kísérleti repesztésre legfeljebb 3 km-es mélységben kerülhet sor. Lengyelországban már vannak hasonló kutatások, egyelőre látványos eredmények nélkül. Bár a technológia kereskedelmi használta még évekig várathat magára, hosszú távon pozitív lehet akár a német BASF üzletágára is.
A Deutsche Bank ismét megerősítette, hogy a következő 3-5 évben legalább 10%-os éves növekedési ütemre számít Kínában. A növekedés fő motorja a vállalati, illetve a privátbanki üzletág lehet majd.
A Lufthansa a korábbi híreknek megfelelően aláírta az IBM-mel a 7 éves együttműködési szerződést, ami alapján az IBM fogja üzemeltetni a Lufthansa IT infrastruktúráját. A tevékenység kiszervezésétől évi 70 millió euró költségmegtakarítást várnak. A szerződés teljes értéke 1 milliárd euró.
A Nokia egy Andoid alapú tabletet mutatott be N1 néven. A bejelentésnek több érdekessége is van. Egyrészt a mobilkészülék gyártási üzletágat mindössze néhány hónapja értékesítette a Nokia a Microsoft számára. A Nokia tablet megjelenéséréről korábban számos spekuláció szólt, azonban a Microsofttal kötött tranzakciót követően ezek megszűntek. Bár a készülék a Nokia saját szoftvereit futtatja, de az operációs rendszer Android, aminek használatától korábban elzárkózott a Nokia, és ami valószínűleg nagymértékben hozzájárult a Nokia mobilüzletágának hanyatlásához. A terméket egyébként a Foxconn fogja gyártani, aki mellesleg az Apple egyik legnagyobb összeszerelője is. Az N1 tablet mindössze 249 dollárba kerül adók nélkül. Az értékesítés jövő év elején kezdődik Kínában, de a későbbiekben más piacokon is megjelenhet a készülék. Ezzel a meglepő húzással a Nokia egy új piacra igyekszik belépni. A termékről annyi ismert, hogy 7,9 inches kijelzővel és alumínium házzal rendelkezik. A gyártás és a disztribúció is a kínai Foxconn feladata lesz, míg a Nokia a márkanevet, a designt, a szoftvereket és know-how-t adja.
A Black Rock alapkezelő 5%-ról 4,7%-ra vágta vissza a részesedését az Unicredit bankban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.