Elmaradt a várakozásoktól a második körös TLTRO program
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Rendben zajlott az ÁKK csütörtöki államkötvény aukciója. A meghirdetett három papírból (2018/B, 2020/B és 2028/A) sikeresen bocsátott ki az államadósság kezelő, azonban azt meg kell jegyezni, hogy a 15 éves kötvény esetében a meghirdetett 12 milliárd helyett csupán 9 milliárd forint értékben adott el az ÁKK. Az év végéhez közeledve várhatóan csökkenni fog a kereskedési aktivitás a piacokon. A másodlagos piacon jegyzett hozamok esetében azt mondhatjuk, hogy a DKJ-k esetében lehettünk tanúi enyhe hozamcsökkenésnek, míg a hosszabb kötvények változatlan szinteken zárták a csütörtöki napot.
Nemzetközi helyzetkép:
A TLTRO iránti alacsony kereslet az EURUSD árfolyamában is éreztette hatását, a kurzus enyhén emelkedett, azonban délutánra lefordult a devizapár és 1,239-ig esett vissza a jegyzés. Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető tengerentúli börzéken, ám a nap második felében már elgyengültek az indexek, de még így is sikerült pluszban zárniuk a kereskedést (Dow 0,36%, Nasdaq 0,51%, S&P500 0,44%). Változatos képet mutattak az európai főbb részvényindexek: a DAX 1%-os plusza mellett, a CAC40 nem változott érdemben, míg a FTSE100 kis esést (-0,6%) könyvelt el. A 30 éves német államkötvények hozama most először csökkent 1,5% alá. A görög parlamenti szavazás miatti aggodalomban tovább esett a görög részvényindex, ami már értékének csaknem 1/3-át elveszítette idén. Alapvetően pozitív hangulat uralkodott az ázsiai piacokon: a Nikkei 0,7%-ot emelkedett, míg a Hang Seng és a Shanghai index egyaránt 0,1%-nál kisebb emelkedést tudott csak felmutatni.
A nemzetközi árupiacon a WTI olaj árfolyama folytatta az esést, ugyanis 59,3 dollárig süllyedt a nyersanyag árfolyama. Tegnap a kuvaiti árcsökkentés riasztotta meg a piacot, amely az elemzők szerint annak a jele, hogy valódi árháború van az OPEC tagjai között. Az arany ára 1,220 dollárra süllyedt, főleg az erősebb dollárnak köszönhetően. A tegnapi erős amerikai adatok is a részvények felé fordították inkább a befektetőket.
Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:
Az EKB célzott hosszú távú refinanszírozási programjában (TLTRO) a bankok mindössze 130 milliárd eurónyi forrást igényeltek, ami elmaradt a jellemző 170-200 milliárd euró közötti várakozástól. Az alacsony kereslet feltehetően annak köszönhető, hogy az európai bankok hitelezetési aktivitása továbbra is gyenge, ez pedig így nem segít a gazdaság fellendítésében. Ugyanakkor a gyenge kereslet felveti annak lehetőségét, hogy a korábban már emlegetett államkötvények vásárlását jelenti be a jegybank, ugyanis az EKB már korábban bejelentette, hogy a korábbi csúcsig, a mostani szintről nagyjából 1000 milliárd euróval tervezi növelni a jegybanki mérlegfőösszeg nagyságát, és ha nem a TLTRO-n keresztül, akkor más eszközökön keresztül valósítja ezt meg.
Az orosz jegybank 100 bázisponttal 10,5%-ra emelte az alapkamat nagyságát, ezzel azonban nem sikerült megállítani a rubel további gyengülését.
A tengerentúlon a kiskereskedelmi forgalom nyolc hónapja nem látott mértékben emelkedett novemberben. Az előző havi felfelé korrigált 0,5% után 0,7%-kal bővült a kiskereskedelmi forgalom, ami felülmúlva a 0,4%-os várakozásokat. A friss munkanélküli segélykérők száma pedig a várt 297 ezres stagnálás helyett 3 ezer fővel csökkent a múlt héten. A friss adat három hetes mélypontnak felel meg.
A múlt héten publikált adatnak megfelelően 1,7%-kal nőtt az ipari termelés októberben az előző év azonos időszakához képest. A lassulás elsősorban feldolgozóiparon belül a járműgyártás bővülésének lendületvesztésének köszönhető, ugyanis a korábbi hónapok kétszámjegyű bővülése után októberben csupán 5,1%-kal nőtt a termelés volumene. Szintén mérséklődés (0,2%) figyelhető meg az élelmiszer, ital és dohánytermékek gyártásának esetében, ami elsősorban a külpiaci eladások csökkenésének köszönhető. Az ipari export októberben szintén csak kismértékben tudott nőni (0,4%). Összességében az ipari termelés az év első 10 hónapjában 7,8%-kal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Így a nyári kiemelkedő adatok után egyértelmű lassulást láthatunk az ipar esetében.


