Nagyon régi rekordok dőltek meg a hazai piacon
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Ismét 300 forint alatt van az euró ára. Tegnap 297,6 forintig süllyedt a keresztárfolyam, a magyar fizetőeszköz utoljára 2014. január 2-án volt ennyire erős az euróval szemben. A forint kedden törte át a 300-as lélektani határt, azt követően, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 bázisponttal 1,95 százalékosra csökkentette az alapkamatot.
Forián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő befektetési igazgatója szerint annak, hogy vártnál kicsit kisebbet vágott az MNB, nincs köze a forint erősödéséhez. Sokkal inkább írható ez a térség és Magyarország jó makrogazdasági kilátásainak, és a kedvező nemzetközi hangulatnak a számlájára. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed halogatja a kamatemelést, és az Európai Központi Bank mennyiségi lazítása is erősödést okozhat.
A magyar deviza kilátásai is pozitívak. „A forint az elmúlt tíz évben reálértékben nem erősödött annak ellenére, hogy a külső egyensúly javult” – magyarázza Duronelly Péter, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő portfólió-menedzsere. A szakember szerint a cserearány is javult az elmúlt fél évben a kőolaj árának esése miatt. Az euró gyengülése a dollárral szemben szintén a forintot támogatja, és az is erősíti a magyar fizetőeszközt, hogy a lakossági devizahitelek nagy része eltűnt a bankrendszerből.
Forián Szabó szerint nem kizárt, hogy 295 alá kerül rövidebb távon az euró/forint keresztárfolyam, középtávon inkább a régiós devizákkal fog együtt mozogni az árfolyam. A héten egyébként a térség más valutái, a lengyel zloty és a román lej is erősödtek. A Citi is arra számít, hogy erősödik a forint, a 290-es keresztárfolyamot is reálisnak látják, mivel kedvezőnek látják a térség kilátásait.
A forintnál is nagyobb rekordot döntött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A BUX 20106 ponton zárt, ami több mint három és féléves rekordot jelent. Utoljára 2011 augusztusában járt 20 ezer pont fölött a pesti tőzsde irányadó indexe. A forgalom is szokatlanul élénk volt, több mint 28 milliárd forint értékben kötöttek ügyleteket az azonnali részvénypiacon, ez több mint háromszorosa az idei átlagnak.
Egyértelműnek tűnik, hogy a részvényeket Varga Mihály beszélte fel, a távközlési adó kilátásba helyezett csökkentése 7,24 százalékos pluszba lendítette a Magyar Telekom árfolyamát. A záróár 415 forint lett, ez kétéves csúcsnak számít. A távközlési részvény forgalma csaknem 2,7 milliárd forint volt, ez is a hétszerese a szokásosnak. A társaság tavalyi éves jelentése szerint távközlési adó és közműadó címén összesen 33,5 milliárd forintot fizetett a költségvetésbe, egyebek között ez a közteher akadályozta az elmúlt években abban, hogy osztalékot fizessen.
Az OTP-t is röppályára állította annak a hírnek a megerősítése, hogy a bankadó csökkenni fog. Az OTP Banknál ez a közteher évente 30 milliárd forint körüli tétel volt eddig. A hitelintézet részvénye 6,6 százalékot drágult tegnap, 5440 forintos árfolyamon zárta a tőzsdenapot. Utoljára 2011 júliusában járt ilyen magasan a részvény. Az OTP forgalma az elmúlt napokban mindig magas volt, de tegnap meghaladta a 21 milliárd forintot.


