BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Húsz év múlva robbanhat a nyugdíjbomba

Húsz évig még fenntartható a nyugdíjrendszer, de a '40-es évektől nagyon nagy baj lehet, ha nem jön nagy változás.

Előreláthatólag további húsz évig lesz még fenntartható a magyar nyugdíjrendszer – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tanulmányában.

A mostani fiatalok öreg korát sok bizonytalanság övezi és az sem mindegy, hogy mire lesz elég az a nyugdíj, amelyet az ellátórendszer néhány évtized múlva biztosítani tud – írta a Magyar Idők a tanulmányra hivatkozva.

Magyarországon az 1990-es évek elején 1,4 millió volt a 65 éves és idősebb népességlétszám, 2011-ben pedig már 1,7 millió főt számlált a korcsoport. A szakmai számítások szerint 2030-ra 2,1 millióan lesznek ebben a korsávban, arányuk közel lesz a 24 százalékhoz, 2060-ra pedig 2,6 millió fő lehet 65 év felett, ami már nagyjából a teljes lakosság harmadát jelenti.

Horváth Gyula, az Aegon pénzügyi vezérigazgató-helyettese szerint jelenleg „kegyelmi állapot van”, mivel a 2020-as években akár többletben is lehetnek a befizetések. Ezt a pénzt kell most félretenni és megtakarítani, hogy ki lehessen pótolni a 2040 utáni időszakban a hiányt. Ez azonban a tanulmány szerint kevés, a hosszú távú fenntarthatósághoz a GDP 1,5 százalékát kitevő, a nyugdíjrendszeren kívülről jövő, vélhetően adópénzekre lesz szükség – mondta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.