BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább késik az egyéni számla

Újabb két évvel tolná ki az egyéni nyugdíjszámla előkészítését a kormány. Az ehhez szükséges adategyeztetések határidejét módosítaná most az erőforrás-minisztérium, az indoklás szerint persze az érintettek érdekében.

Helikopterrel se sikerülhet Rogán Antalnak behozni a késést, legalább időgépre lenne szüksége: a miniszterelnöki kabinetfőnök ígéretének teljesítése ugyanis megint odébb tolódhat két évvel. Rogán még a Fidesz-frakció vezetőjeként 2013 nyarán közölte, hogy az év végéig mindenkinek jóváírják az egyéni nyugdíjszámláján a magánpénztári befizetéseit. Aztán kiderült, hogy a számla nincs kész, a befizetéseket így nem tudják jóváírni sehol – annak ellenére sem, hogy 2013 végére elfogyott az a háromezermilliárd forint, amely az államosítással került a költségvetéshez. Egyéni számlából továbbra is csak annyi van kész, amennyi korábban: az ügyfélkapus bejelentkezéssel rendelkezők 2013 óta valójában azt tudják lekérdezni, mennyi járulékbefizetést regisztrált náluk az adóhivatal, ez a rendszer azonban messze van az egyéni nyugdíjszámlától.

Az egyéni nyugdíjszámla elvben azt jelentené, hogy mindenki nyomon tudja követni: milyen befizetéseket számoltak el neki a munkában töltött évei során, mennyi a neki jóváírt szolgálati idő, vagyis ki lehetne kalkulálni, hogy ha nyugdíjba vonulna, mennyit kapna. A problémát azonban az jelenti, hogy ehhez nincsenek meg az államnál az adatok: a korábbi papíralapú nyilvántartásokat nem csak digitalizálni kellene ehhez, de egyeztetni is a tartalmukat az érintettekkel. Eddig ezt a munkát mindig csak az éppen nyugdíjba vonulóknál végezték el: a nyugdíjat akkor számolják ki a rendelkezésre álló dokumentumok alapján, amikor az ellátást igénylik. Az eljárás hosszadalmas, bonyolult, sokszor elveszett papírok után kell kutatni – így jóval egyszerűbb volna a számla, vagyis az, ha most elvégeznék előre a szükséges egyeztetéseket.

A feladat jelentős, és láthatóan nehezen is birkózik meg vele a nyugdíjfolyósító. A számlák létrehozásának első lépése az volt ugyanis, hogy két éve, 2014-ben elkezdték az adategyeztetéseket az 1955 és 1959 között születettekkel, hogy velük már ne az utolsó pillanatban kelljen elkezdeni számolgatni. Az egyeztetésekre – tekintettel arra, hogy a korosztály tagjai az idén kezdenek nyugdíjba menni – két év volt, és a jogszabály szerint így mentek volna tovább. Minden ötévnyi korcsoportra két évet szántak a jogalkotók, így 2030-ra már annyira fel lehetett volna tölteni az adatbázist, hogy jöhettek volna a valódi egyéni számlák is. Igaz: ez még mindig nem jelentette volna azt, hogy pontosan jóváírják a magánpénztári befizetéseket is, ennek pontos képlete, technikája ugyanis még nincs leírva.

Most azonban úgy néz ki, a távoli határidő is tovább tolódhat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ugyanis kezdeményezte a kormánynál a határidő megváltoztatását: az 1955–59-es korosztály adategyeztetését e szerint az idén december helyett elegendő volna 2018 végéig elvégezni. A javaslat indoklása szerint a hatékonyabb jogalkalmazás és az ügyfélbarát ügyintézés miatt van szükség a nyugdíjtörvény módosítására. A kormányzati egyeztetésen lévő javaslatban egyébként azt is előírnák, hogy az adategyeztetés kétéves határidejének letelte után újabb egyeztetést is meg kell próbálni az érintettekkel. Ez arra utal, hogy a korábban gondoltnál nehezebben találta meg az alanyokat a nyugdíjfolyósító, ami magyarázhatja a késést is.

Maguktól emelnek

A nyugdíjfolyósító automatikusan, kérelem nélkül emelné meg azok járandóságát, akik nyugdíjas éveik alatt is dolgoznak – ezt a kedvező változást is tartalmazza az Emberi Erőforrások Minisztériumának tervezete. Eddig az emelést csak akkor kapták meg a nyugdíj mellett is járulékot fizetők, ha ezt ők maguk kérték, most viszont, akár visszamenőlegesen is, a nyugdíjfolyósító hivatalból emelné meg a járandóságot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.