BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Élénkült tavaly a hitelezés

A vállalati hitelállomány a válság óta nem tapasztalt mértékben növekedett 2016-ban, és élénkült a lakossági hitelezés is – állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank friss kiadványa

A vállalati hitelezés 4 százalékot meghaladó mértékben bővült tavaly tranzakciós alapon Magyarországon, vagyis a folyósítások 240 milliárd forinttal haladták meg a törlesztéseket az év során – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Hitelezési folyamatok című legfrissebb, pénteken bemutatott kiadványából. Oláh Zsolt, az MNB vezető elemzője elmondta: a bővülés hátterében a forinthitelek volumennövekedése állt, ám a Növekedési hitelprogram keretében folyósított kölcsönök mellett a piaci alapú forinthitelezés is számottevően növekedett. Hozzátette: a kis- és középvállalkozói hitelállomány 8 százalékkal – az önálló vállalkozókat is figyelembe véve 12 százalékkal – nőtt tavaly.

Az MNB hitelezési felmérésére adott kereskedelmi banki válaszok alapján a vállalatok hitelhez jutásának feltételei nem változtak jelentős mértékben 2016 végén. Ugyanakkor a kis- és mikrovállalatok hitelkínálati korlátain a bankok egynegyede enyhített, ami elsősorban az ár jellegű feltételeket érintette. A bankok emellett a hitelkereslet élénkülését is érzékelték 2016 utolsó negyedévében, amelynek folytatódó bővülését várják a következő fél évre is.

A háztartási hitelállomány a folyósítások és törlesztések egyenlegeként összességében nem változott 2015 végéhez képest, ami az új kihelyezések számottevő bővülésére vezethető vissza. Az új lakás- és fogyasztási célú szerződéskötések volumene összességében 50 százalékkal nőtt éves átlagban. A teljes volumenen belül az új lakáshitelek kihelyezése 42 százalékkal, míg a személyi kölcsönöké 61 százalékkal emelkedett az elmúlt egy évben. Az új lakáshitel-volumen 17 százaléka a családi otthonteremtési kedvezményhez (CSOK) köthető. A hitelezési felmérésben megkérdezett bankok válaszai alapján a lakáshitelek feltételei érdemben nem változtak, míg a fogyasztási hitelekéi tovább enyhültek a negyedik negyedévben. A megkérdezett pénzügyi szolgáltatók a következő fél évben a kereslet további emelkedésére számítanak a lakossági hiteleknél, és mind a lakáscélú, mind a fogyasztási kölcsönöknél enyhíteni tervezik a feltételeket.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a kkv-hitelezést élénkíteni hivatott Piaci hitelprogramban részt vevő bankok túlteljesítették terveiket, hiszen a vállalt 195 milliárd forinttal szemben több mint 300 milliárddal növelték kkv-hitelezésüket 2016-ban. A részt vevő 17 bank – illetve bankcsoport – közül 15 túl is teljesítette előzetes vállalását, míg két intézménynél a teljesítés elmaradt a kritériumtól. A program folytatásaként a bankok összesen további 170 milliárd forintnyi kkv-hitelnövekményt vállaltak 2017-re.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.