BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erős kezdés a hitelpiacon

Több mint másfélszer annyi hitelt vettek fel januárban a háztartások, mint egy évvel korábban. Továbbra is a lakáshitelek és a személyi kölcsönök húzzák a növekedést

Nagyon erős számokkal indult az év a lakossági hitelpiacon: a háztartások összesen 64,2 milliárd fogyasztási és lakáscélú forinthitelt vettek fel januárban – a folyószámlahiteleket nem számolva –, ami 56,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett adataiból. A legnagyobb bővülést – nem meglepő módon – a lakáshiteleknél mutatta ki a jegybanki statisztika: ezekből 40,4 milliárd forintnyit helyeztek ki az első hónapban, ami majdnem kétharmadával több a 2016. januári 24,6 milliárdnál. A másik húzóterméknek egyértelműen a személyi kölcsönök számítottak januárban is, ezekből több mint másfélszer annyi – 15 milliárd forint – fogyott, mint egy évvel korábban.

A többi fogyasztási hitelnél már árnyaltabb a kép. Az áruhiteleknél például nincs jelentősebb változás 2016 elejéhez képest, ám ez annak tükrében nem túlságosan meglepő, hogy ezeknél a kölcsönöknél még az átlagosnál is erősebbek a szezonális hatások, és a január az egyik leggyengébb hónapnak számít. A szabad felhasználású jelzálogkölcsönöknél és a gépjárműhiteleknél szintén szép növekedést regisztrált az MNB 2016 januárjához képest, igaz, ez még így is csak néhány milliárd forintnyi havi kihelyezést jelentett.

A folyószámlahiteleknél viszont tovább csökkent az igénybe vett keretek mennyisége. A jegybank adatai szerint ezekből közel 295 milliárd forintnyit használtak fel a háztartások januárban, ami bő 10 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. A hitelkártyákhoz kapcsolt kereteknél még erősebb a visszaesés: a januári, közel 113 milliárdos felhasználás 16,5 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál.


Bár egy hónap adataiból merész lenne az egész évre vonatkozó várakozásokat megfogalmazni, az már a mostani számokból is látszik, hogy a lakossági hitelek iránt az általában gyengébb időszaknak számító januárban is stabil maradt a kereslet. Így megalapozottnak tűnnek azok a várakozások, amelyek erős keresletet és a kihelyezések további emelkedését jelzik 2017-re vonatkozóan.

Kisebb emelkedések a kamatoknál

A háztartásoknak nyújtott forintlakáshitelek átlagos kamatlába

4 bázisponttal, 5,62 százalékra emelkedett januárban – derül ki a jegybank adataiból. Az éven túli kamatfixálású konstrukcióknál 15 bázisponttal, 6,30 százalékra emelkedett az átlagos kamat egy hónap alatt, miközben a legfeljebb egyéves kamatfixálású vagy változó kamatozású lakáskölcsönöknél 5 bázisponttal, 4,02 százalékra csökkent. A személyi hiteleknél is feljebb csúsztak kissé a kamatok: ott az átlagos érték 15,88 százalékot ért el, ami 13 bázisponttal magasabb az egy hónappal korábbinál.

4 bázisponttal, 5,62 százalékra emelkedett januárban – derül ki a jegybank adataiból. Az éven túli kamatfixálású konstrukcióknál 15 bázisponttal, 6,30 százalékra emelkedett az átlagos kamat egy hónap alatt, miközben a legfeljebb egyéves kamatfixálású vagy változó kamatozású lakáskölcsönöknél 5 bázisponttal, 4,02 százalékra csökkent. A személyi hiteleknél is feljebb csúsztak kissé a kamatok: ott az átlagos érték 15,88 százalékot ért el, ami 13 bázisponttal magasabb az egy hónappal korábbinál. A lakásépítések fellendülése is fokozza a hitelezést. Fotó: MW -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.