Fundamenta: jól megy a szekér
A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 2016-ban rekordévet zárt, 2015-höz képest ötödével több lakás-takarékpénztári szerződést kötött – hangzott el a társaság tegnapi sajtótájékoztatóján. Tátrai Bernadett elnök-vezérigazgató elmondta: az elért eredményekhez hozzájárult a kedvező makrogazdasági környezet – a tartósan alacsony kamatszint, a bővülő foglalkoztatottság és a felfelé kúszó reálbérek egyaránt erősítették a lakásszámlák iránti keresletet. A társaság teljesítményének növekedése irányába hatott a saját értékesítési szervezet bővülése is, aminek köszönhetően az új szerződések háromnegyedét a mostanra már több mint 2500 főből álló Fundamenta személyibankár-hálózat kötötte meg. Az online felületen és telefonon kötött szerződések aránya 5 százalékra emelkedett tavaly.
Ami a pénzügyi eredményeket illeti, a Fundamenta 2016-ban 5,3 milliárd forintos konszolidált, adózott nyereséget ért el, amely a jelentős informatikai fejlesztések miatt kissé elmarad az előző évi 6,5 milliárd forinttól. Az elnök-vezérigazgató elmondta: a lakás-takarékpénztár 2016-ban a GDP közel 0,6 százalékát, mintegy 200 milliárd forintot fizetett ki ügyfeleinek, emellett 29 milliárd forint állami támogatás folyt be az ügyfelek számláira. A társaság emellett a nyereséggel megegyező összegű adót és járulékot fizetett be a költségvetésbe 2016-ban.
Az ügyfelek által választott átlagos szerződéses összeg 10 százalékkal, hozzávetőlegesen 4 millió forintra növekedett tavaly, amiben az is szerepet játszott, hogy emelkedett a hosszú, 8-10 éves futamidejű termékek iránti kereslet. A kihelyezett lakáshitelek volumene három év alatt a duplájára emelkedett a lakás-takarékpénztárnál, így tavaly 101 milliárd forintot tett ki: ezzel a múlt év végére 283 milliárd forintra duzzadt a Fundamenta hitelállománya. A lakáskasszánál regisztrált hitelfelhasználási célok közül továbbra is közel 70 százalékos a vásárlás aránya, de az elmúlt évben nőtt az építési célú hitelek súlya, és továbbra is jelentős – hozzávetőlegesen 16 százalékos – szeletet képviselnek a felújítások.
2016 végén a Fundamenta 730 ezer ügyfélszerződést kezelt, 2500 milliárd forint szerződéses összegben. Tavaly az ügyfelek 106 milliárd forintot helyeztek el megtakarításként, amellyel a pénzintézet betétállománya 400 milliárd forint fölé nőtt. Az elnök-vezérigazgató emlékeztetett arra: 1997-es alapítása óta a Fundamenta-Lakáskassza – amely három lakás-takarékpénztár összeolvadásából jött létre – összesen 2,2 millió szerződést kötött ügyfeleivel, akik közel 900 milliárd forint megtakarítást helyeztek el számláikon.


