Kisebb papírok erősödtek
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe tegnap a nemzetközi trendeknek megfelelően egész nap a pirosban volt. A BUX 0,7 százalékkal esett az átlagos, 11,4 milliárd forintos forgalmú napon. Az azonnali részvénypiac forgalmának a felét az egy százalék felett gyengülő OTP adta. A bankpapír mellett a Richter és a Magyar Telekom napját is az eladói nyomás uralta. A gyógyszergyári részvény 1,7, a távközlési papír pedig 0,8 százalékkal gyengült. A blue chipek közül egyedül a Mol erősödött, az olajcég árfolyama 0,7 százalékkal került feljebb zárásra úgy, hogy a kereskedés első óráit még a piros zónában töltötte. Az ötödik legnagyobb forgalmú papír 57 millió forinttal az 1,4 százalékkal 217 forintra gyengülő Appennin volt.
A BÉT nyertesei a kis papírok voltak. A Nutex 400 ezres forgalom mellett 8,6, a Futuraqua 1,5 milliós forgalommal 6,7 százalékkal drágult. A CIG Pannónia papírjaival már más nagyságrendben, 28 millió forintért kereskedtek, a részvények 4,4 százalékkal drágultak. A nap vesztese minimális, 30 ezer forintos érdeklődés mellett a 8,19 százalékkal zuhanó Externet volt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX enyhén, 0,08 százalékkal 2040,77 pontra emelkedett a kereskedés végén.
A forint 0,12 százalékkal gyengült az euróval szemben, és hasonló mértékben, 0,15 százalékkal gyengült a magyar fizetőeszköz a dollárral szemben is. Az euró-dollár árfolyam stagnált tegnap. Az állampapírok másodpiacán a rövid lejáratú kötvények referenciahozama nem változott, a hosszú lejáratúaké 0,05–0,15 százalékkal csökkent.


