BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mínuszban zárta a hetet a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 259,62 pontos, 0,79 százalékos csökkenéssel, 32 727,24 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára csökkent az előző napi záráshoz képest. Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője szerint eladói nyomás alatt voltak a vezető részvények. A magyar piacon a kereskedés a nemzetközi hangulatnak megfelelően zajlott. 

Az elemző a magyar és az európai részvénypiacokon uralkodó eladói nyomást azzal magyarázta, hogy reális esélye lehet annak is, hogy az Európai Központi Bank (EKB) a mennyiségi lazítási program befejezése előtt változtasson az irányadó kamatrátáján.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az M1 aktuális csatornán kifejtette: a magyar piac folyamatos "ereszkedés" mellett érte el a napi mélypontját a záró szakaszban. A foglalkoztatással összefüggő amerikai makroadatok a tőzsdéken minimális hatást fejtettek ki. 

A Mol árfolyama 170 forinttal, 0,82 százalékkal 20 595 forintra csökkent, 2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 127 forinttal, 1,47 százalékkal 8540 forintra esett, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,20 százalékkal 501 forintra gyengült, forgalma 200,2 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 15 forinttal, 0,23 százalékkal 6535 forintra csökkent, a részvények forgalma 898,6 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2146,26 ponton zárt pénteken, ez 11,99 pontos, 0,56 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Pozitív zárás Európában

Frankfurt kivételével pozitív tartományban zártak pénteken a főbb európai értékpapírpiacok. A pán-európai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,35 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 0,06 százalékkal emelkedett, az euróövezeti EuroStoxx50 pedig 0,37 százalék nyereségen állt a kereskedési idő végén.

A nem hivatalos adatok alapján a frankfurti DAX index 0,07 százalék gyengüléssel fejezte be a pénteki kereskedést. A frankfurti index csökkenése a januári német folyó fizetési mérleg többlete 12 havi mélypontra csökkenésének tulajdonítható.

Londonban a nem hivatalos adatok alapján az FTSE-100 index 0,44 százalékkal, Párizsban a CAC-40 index 0,36 százalékkal emelkedett. A madridi IBEX-35 index 0,11 százalékkal, a milánói FTSE MIB index 0,52 százalékkal erősödött.

Az európai kereskedés végén a Brent nyersolaj ára 0,54 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 51,91 dolláron, a WTI pedig 0,47 százalékkal alacsonyabban 49,05 dolláron.

Az arany ára 0,34 százalékkal unciánként 1199,15 dollárra csökkent.

Az eurót 0,85 százalékkal jegyezték erősebben 1,0666 dolláron.

Az eurót 0,85 százalékkal jegyezték erősebben 1,0666 dolláron. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.