BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pozitívan zárt a tőzsde

Pénteken 7,9 milliárdos forgalom mellett enyhén, 0,1 százalékkal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe. A hét utolsó napján az OTP és a Richter is stagnált. A bankpapír forintra pontosan a csütörtöki záróáron fejezte be a napot, a gyógyszergyári részvény árfolyama 0,08 százalékkal emelkedett. A Mol 0,4 százalékos növekedéssel, a Magyar Telekom 0,6 százalékos csökkenéssel fejezte be a pénteket.

Heti viszonylatban 0,94 százalékot nőtt a BUX, de a keddi nap meglehetősen nagy, 2,5 százalékos zuhanást hozott a parketten. Az aznapi kiugróan magas, 18,1 milliárdos forgalom felét az OTP adta, amely 3,3 százalékkal zuhant, de a vártnál gyengébb gyorsjelentéssel előrukkoló Mol még jobban, 4,3 százalékkal szakadt be, árfolyama még a lélektani 20 ezer forint alá is benézett. Szerdán a kedvező nemzetközi hangulatnak megfelelően korrigált a BÉT, a Mol és az OTP is a hétfői záróár fölé jött vissza. A bankpapír csütörtökön még inkább zöld zónába került, azt az árfolyamot tartotta meg pénteken. Az olajipari részvény a csütörtököt eladói nyomás alatt töltötte, de a péntek így is a szerdai árfolyam fölötti zárást hozott. A másik két blue chip számára nem volt ennyire kalandos a hét első fele, de az utolsó napok növekedéséből ők is kivették a részüket, igaz, a Magyar Telekom végül az 500 forintos szint alá csúszott. Az OTP és a Magyar Telekom végül 2,5, illetve 1,6 százalékos növekedéssel, a Mol és a Richter pedig 0,8, valamint 0,1 százalékos eséssel zárta az elmúlt hetet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.