BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zárásra pluszba fordult a budapesti index

Jól, félszázalékos növekedéssel kezdte a tegnapi napot a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, ám dél körül folyamatos csökkenés következett, ez a trend a 0,4 százalékos csökkenésig tartott. A kereskedés utolsó órájában viszont a vevők kerültek fölénybe, és 0,3 százalékos pluszban zárta a 9,4 milliárdos forgalmú napot a tőzsde.

A blue chipek közül csak az OTP nem zárt a zöld zónában. A napi forgalom 45 százalékát adó bankpapír árfolyama 0,6 százalékkal esett. A Mol 0,3, a Richter 1,8 százalékkal emelkedett, a Magyar Telekom 342 millió forintos forgalommal, pontosan a keddi 500 forintos záróáron fejezte be a napot. Az Opimus (a cég leányvállalata a Világgazdaság tulajdonosa) 404 milliós forgalma meghaladta a távközlési papírét, tegnap ez lett a negyedik legforgalmasabb részvény a BÉT-en. Az Opimus árfolyama 13,85 százalékkal nőtt, ez érződött a kis és közepes részvények indexén, a Bumixon is, amely 1,6 százalékos növekedés után 2120,1 pontra jutott.

Az Appeninn sajátrészvény-tranzakciót jelentett be, s ezzel 5,8 százalékosra nőtt a cég sajátrészvény-állománya. Az Appeninn pénteken teszi közzé gyorsjelentését.

A forint kora délutánig az előző napi 310,18 forintos záróárhoz nagyon közel mozgott, de lapzártára már 0,3 százalékkal esett. Még 311,8 forinton is kötöttek üzletet a bankközi devizapiacon, a forintgyengülés egyik oka a gyorsuló februári infláció lehet. A dollárral szemben 0,5 százalékkal gyengült a magyar fizetőeszköz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.