Kedvező hitel 40 ezer cégnek
A múlt év eleje óta 685 milliárd forint összegben nyújtottak a bankok finanszírozást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési hitelprogramjának (NHP) harmadik, kivezető szakaszában, ezzel a 700 milliárdos keretösszeg 98 százalékát felhasználták a szerződéskötési időszak végéig, március 31-ig – közölte a jegybank. Így az NHP három szakaszában – tette hozzá az MNB – együttesen mintegy 2800 milliárd forintnyi kedvező hitel került közel negyvenezer hazai mikro-, kis- és középvállalkozáshoz. „Az NHP ezzel sikeresen megtörte és növekedési pályára állította a kkv-hitelezés korábban tapasztalt csökkenő trendjét, megvalósult a hitelezési fordulat, és jelentős mértékben, mintegy 2 százalékponttal járult hozzá 2013 és 2016 között a gazdasági növekedéshez, a foglalkoztatást pedig mintegy 20 ezer fővel bővítette” – emlékeztetett a jegybank.
Az NHP kivezetése után az MNB szerint várhatóan gördülékenyen zajlik majd a piaci alapú hitelezésre történő átállás, és így a továbbiakban is elegendő forrás áll a vállalkozások rendelkezésére. A jegybank előrejelzése szerint idén is a kívánatosnak tartott 5–10 százalék közötti mértékben nő a kkv-szektor hitelállománya. Az elmúlt években végrehajtott kamatcsökkentéseknek köszönhetően – emlékeztet a közlemény – már a piaci alapú hiteleket is kedvező feltételek mellett érhetik el a vállalatok, emellett az MNB Piaci hitelprogramja továbbra is segíti a piaci finanszírozásra való visszatérést.


