BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Korrigál a BUX a múlt heti rali után

A múlt kedd óta folyamatosan emelkedő és pénteken 34 435,5 ponttal történelmi csúcsra került BUX 0,3 százalékkal korrigált a mai kereskedés első két órájában. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 31 319,6 pontra került 3,4 milliárdos forgalmat követően.

A blue chipek közül csak a Richter emelkedik, 1 százalékos nyereség után 6986 forintra kúszott az árfolyam. Az OTP a pénteki csaknem három százalékból 0,4 százalékot adott le, a bankpapírra utoljára 8449 forinton kötöttek üzletet. A Mol még jobban 1,3 százalékkal 22 650 forintra esett. A Magyar Telekom 0,2 százalékkal 468 forintra csúszott le.

Jól indult a hét a nagy európai börzéken, de a frankfurti DAX és a párizsi CAC40 pár óra után piros zónába került. A CAC40 0,1 százalékkal 5400 pontra csökkent, a DAX pedig 0,02 százalékkal 12767-re pedig nyitásban 12 825-ös történelmi csúcsra szaladt a frankfurti index. A londoni FTSE100 0,12 százalékkal 7444 pontra hízott.

A forint múlt kedd óta erősödik az euróval szemben. Ma 0,1 százalékkal 309,75-ig ment a kurzus, de a Bloomberg adatai szerint 309,45-ön is kötöttek üzletet. A dollárral szemben jobban, 0,2 százalékkal 282,91-ig erősödött a magyar fizetőeszköz. Egy euróért 1,0951 dollárt adtak a bankközi devizapiacon.

Két és fél százalékkal emelkedett a két fő kőolajfajta jegyzése arra a hírre, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia megállapodott arról, hogy 9 hónappal meghosszabbítják a kitermelés-korlátozást. A WTI 49,06, a Brent 52,1 dollárig emelkedett.

Az arany 0,15 százalékkal 1229,6 dollárig drágult unciánként, az ezüst értéke lendületesebben, 0,93 százalékkal 16,56 dollárra nőtt unciánként.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.