A forintosításnak köszönhetően kiemelkedő stabilitási kockázattal számolt le Magyarország

A válság éveiben a káros makrogazdasági hatásokon túl a magyar háztartások mindennapi életében is érezhetővé váltak a 2004-et követően felfutó lakossági devizahitelezés kockázatai, költségei, ami indokolttá tette a kérdés átfogó rendezését. Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy Magyarország a pénzügyi rendszert és a társadalmi stabilitást fenyegető egyik legjelentősebb veszélyforrással számolt le 2014 őszén a lakossági devizahitelek kivezetésével, ami egy új korszak kezdetét jelentette.

A devizahitelek forinthitelre konvertálása egyértelműen a kockázatok jobb „kézben tartottságát”, stabilabb pénzügyi rendszert és hatékonyabb monetáris politikát eredményezett. A forintosítás gazdaságpolitikai jelentőségét jól mutatja az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) külső sérülékenységet csökkentő önfinanszírozási programja mellett a lakossági devizahitelek kivezetése volt az, amit a nemzetközi hitelminősítők tételesen is kiemeltek 2016 őszén, amikor csaknem öt év után sor került a magyar államadósság befektetési kategóriába való felminősítésére.

A forintosítás esetében – amit az MNB az első jogilag lehetsé­ges és a hazai kamatszint, a tartalék­megfelelés, illetve a makrogazdasági környezet szempontjából is megfelelően alátámasztott időpontban hajtott végre – a konverzió különböző aspektusai elváltak egymástól. Közgazdasági értelemben a forintosítás a kormány és a bankok közötti megállapodás 2014. november 9-i aláírásával és a konverziós árfolyam ebben való rögzítésével történt meg, míg jogi értelemben 2015. március 31-ig kellett a bankoknak könyveiken átvezetniük a konverziót. Ezenfelül a forintosításhoz kapcsolódó banki fedezési igény és az ebből adódó devizakereslet jelentkezése, illetve a deviza felhasználása sem esett egybe.

A bankok árfolyam-pozíciója ugyanis a közgazdasági konverzióval egy időben kinyílt, amit a hitelintézetek a jegybanki tendereken zártak, de a kapcsolódó devizaforrások visszafizetésére nem feltétlenül rögtön ezt követően került sor. Ez az időbeli szétválás tette lehetővé, hogy az MNB három évre elnyújtva bocsássa a bankok rendelkezésére a szükséges devizát. Az utolsó ilyen ügylet 2017. decemberben járt le, amivel tehát a közgazdasági és jogi konverziót követően a forintosítás technikai értelemben is befejeződött. A 2014 és 2017 közötti időszakban a bankok mintegy 9,7 milliárd euró értékben jutottak devizához a jegybanktól, a Kúria 2014 nyarán hozott jogegységi határozatának megfelelően minden esetben a tenderek időpontjában érvényes hivatalos MNB-árfolyamon.

A Magyar Nemzeti Bank azért vállalt részt a devizahitelek kivezetésében, hogy az gyorsan, rendezetten, a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése mellett és a forint árfolyamára gyakorolt jelentős hatás nélkül menjen végbe. A célzott devizafelhasználás érdekében az MNB koordinált devi­za­eladási programot hirdetett, ennek keretében az érintett partnerbankokkal formális szerződést, a Magyar Bankszövetséggel pedig keretmegállapodást kötött a kapcsolódó üzleti feltételekről. A svájci jegybank 2015. január 15-én – alig több, mint két hónappal a közgazdasági értelemben releváns forintosítást követően – a frank euróval szemben fenntartott árfolyamküszöbének eltörléséről döntött. Közvetlenül a lépés után a forint több mint 20 százalékot gyengült a svájci devizával szemben. Néhány hónappal korábban ez magyar családok százezreinek pénzügyi helyzetét rendítette volna meg. A megrázkódtatás azonban ezúttal elmaradt, a jelzáloghitelek forintosításával ugyanis az árfolyamkitettség még a világ pénzpiacait megrázó svájci jegybanki döntés előtt kikerült a háztartások mérlegéből. A magyar gazdaság nem csupán egyszeri jelentős árfolyamgyengüléstől menekült meg, hiszen konverzió híján a svájci döntés könnyen elindíthatott volna egy önmagát erősítő forintgyengülési hullámot. Összességében a bankokkal szembeni elszámolások elmaradása, az árfolyamkockázat fennmaradása és a külső sérülékenység magas szinten ragadása akár 70 százalékkal is megemelhette volna a devizahiteles ügyfelek havi törlesztőrészleteit, ami jelentős instabilitást okozhatott volna a magyar pénzügyi és gazdasági, illetve társadalmi rendszer egészében.

A jegybanki devizaeladási program egyértelmű sikerének tekinthető, hogy a lakossági devizahitelek kivezetése, ez a történelmi léptékben és nemzetközi összevetésben is jelentős konverziós művelet, piaci feszültségek nélkül tudott lezajlani. Ma már nem kérdéses, hogy a lakossági devizahitelek kivezetésével – ami nem lett volna megvalósítható a kormány és a jegybank közös és koordinált fellépése, illetve a bankrendszer együttműködése nélkül – a magyar pénzügyi rendszer óriási lépést tett az egészségesebb mérlegszerkezet irányába. A lakossági devizahitelek kivezetése, kiegészítve a jövőbeli kamatváltoztatások átláthatóságát garantáló fair banki szabályokkal és a jegybank makroprudenciális szabályaival, egy stabilabb, kiszámíthatóbb, a hitelezésen keresztül a fenntartható gazdasági növekedést is érdemben előmozdító pénzügyi rendszer alapjait teremtette meg.

A régiós országok közül Magyarország mellett a saját devizáját az euróval szemben kiemelkedően stabilan tartó Horvátországon, illetve a ténylegesen is fix árfolyamrendszert alkalmazó Bulgárián kívül Lengyelországra és Romániára is jelentős devizahitel-állomány volt jellemző. Ezek az országok nagymértékű lakossági árfolyamkitettséggel rendelkeztek a svájci jegybank 2015. januári árfolyamdöntésekor, és ennek megfelelően a frank erősödése jelentős többletterhet rótt a hiteladósokra, illetve a bankszektorra. Az érintett régiós államokban a devizahiteles kérdés átfogó rendezése továbbra is várat magára, így esetükben – Magyarországgal szemben – a lakossági devizahitelezés továbbra is jelentős kockázatot rejt.

(A cikk bővebb változata

a Vg.hu-n olvasható)