BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szorosan zárkózik a Richter mögé a Krka

Csaknem tízszázalékos profitbővülésről számolt be csütörtökön a Richter Gedeon szektor- és versenytársa, a generikus gyógyszereket gyártó és értékesítő szlovéniai Krka. Az év első kilenc hónapja 120,8 millió eurós profitot hozott, 9,7 százalékkal többet, mint 2017 azonos időszaka, a nettó profitmarzs pedig 12,4 százalékos lett. A magyar Richter a január–szeptemberi időszakot 150,2 millió eurós adózott nyereséggel zárta.

A Krka árbevétele 4,7 százalékkal 971,9 millió euróra emelkedett, ami csupán 49 millió euróval kevesebb a magyar versenytárs forgalmánál. A szlovén gyártó időszakos forgalma még soha nem volt ilyen magas.

A kedvező időszakos adatok alapján a Krka menedzsmentje javította a jövő évre vonatkozó profitkilátásait, az idei évre tervezett és az időszakos adatok alapján minden bizonnyal teljesülő 153 millió euróhoz képest 12 százalékkal magasabb nyereség – 172 millió euró – elérését tűzték ki maguk elé. Mindez az osztalék szempontjából is lényeges, hiszen a társaság a nettó nyereség felét megosztja a részvényeseivel.

Forgalma alapján a krka az ötödik számú szereplő a magyar piacon, s termékeinek mintegy 90 százalékát külföldön értékesíti
Fotó: Krka

A menedzsment úgy látja, a Krka éves árbevétele 2019-ben el fogja érni az 1,37 milliárd eurót, ez az érték 1,3 milliárd euró lehet az idei évben.

A szlovén társaság legjobban teljesítő régiója a kelet-európai maradt, ahol 6 százalékkal 287,6 millió euróra nőtt az értékesítés, ezáltal a Krka csoport bevételének harmada ebből a térségből származik. Hasonló mértékben bővült a kereslet a Krka gyógyszereire Közép-Európában, ahol 239,6 millió eurós forgalmat bonyolítottak le, míg a saját országuk hozzájárulása 7 százalékos volt a csoport bevételéhez.

A vállalat jelentős piaca maradt Oroszország, ahol 189 millió eurónyi gyógyszert adtak el. Magyarországon 34,3 millió euró értékben fogytak a Krka generikus pirulái, azaz 4 százalékkal bővült az értékesítés

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.